Trienti Káté/ELSŐ RÉSZ. VIII. FEJEZET.
| ← ELSŐ RÉSZ. VII. FEJEZET. | Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai ELSŐ RÉSZ. VIII. FEJEZET. | ELSŐ RÉSZ. IX. FEJEZET. → |
VIII. FEJEZET.
A hetedik ágazatról.
Onnan lészen eljövendő ítélni eleveneket és holtakat.
I. Krisztusnak egyháza iránti három jótéteménye és a hetedik ágazat értelme.
A mi Urunk Jézus Krisztusnak három kitűnő tiszte és jótéteménye van egyháza földiszitésére és dicsőítésére: a megváltás, [ 77 ]a védelem és az ítélet. Mintán pedig a föntebbi ágazatokból tudjuk, hogy ő szenvedése és halála által az emberi nemet megváltotta, mennybemenetelével a mi ügyünket és védelmünket is mindörökre elvállalta: következik, hogy ebben az ágazatban az ő ítélete adassák elő, mely ágazatnak az az értelme és jelentése, hogy Krisztus Urunk utolsó napon az egész emberi nem fölött fog ítéletet tartani.
II. Krisztus kétszeri eljövetele.
A sz. könyvek ugyanis az Isten fiának két eljöveteléről tanúskodnak: az egyik, midőn üdvünkért testet vett fel és a szűz méhében emberré lett; a másik, midőn e világ végén eljövend, hogy minden embert megítéljen. Ezen eljövetel a szentírásban az Ur napjának neveztetik, melyről az apostol ezt mondja:[1] „Az Ur napja, mint éjjel a tolvaj úgy jön el"; és az Üdvözítő maga:[2] „Azt a napot azonban vagy órát senki sem tudja". És az utolsó ítéletre nézve legyen elég az apostol ama bizonyságtétele:[3] „Mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus itélőszéke előtt, hogy ki-ki elvegye diját a testben, amint jót vagy gonoszát cselekedett". A sz. Írás telve van bizonyítékokkal, melyek a plébánosnak önként kínálkoznak, nemcsak a dolog bebizonyítására, hanem a hívek szemei elé állítására is, hogy valamint az Ur azon napja, melyen emberi testet vett fel, a világ kezdetétől fogva mindenkinek legnagyobb óhajtása volt, mivel ezen titokba helyezték megszabadulásuk reményét: úgy óhajtsuk már az Isten fiának halála és mennybemenetele után a legégőbb vágygyal az Ur másik napját:[4] „Várván a boldog reménységet és a nagy Isten dicsőségének eljövetelét".
III. Hányszor kell minden embernek megjelennie Krisztus itélőszéke előtt.
A hitelemző plébánosnak két időpontot kell figyelembe vennie, melyekben mindenkinek meg kell jelennie az Ur színe előtt, hogy részletesen számot adjon minden gondolatairól, szavairól, cselekedeteiről, amit azonnal követ a bírói ítélet. Az első akkor van, midőn ki-ki közölünk az életből elköltözik mert [ 78 ]ekkor tüstént Isten itélőszéke elé állittatik és ott mindarról a legigazságosabb vizsgálat tartatik, a mit valaha cselekedett, mondott vagy gondolt. Es ezt különös ítéletnek neveztük. A másik pedig akkor lesz, midőn egy napon és egy helyen minden ember egyszerre Isten itélőszéke elé fog állani, hogy minden korban élt ember láttára és hallattára megtudja ki-ki, mi határoztatott és itéltetett felőle; mely ítéletnek kihirdetése az istentelenek és gonoszokra nézve a büntetések és kínoknak nem legkisebb részét teszi; a jámborok és igazak ellenben abból nem csekély jutalmat és hasznot nyernek, minthogy ki fog nyilvánulni, hogy ki-ki milyen volt az életben. Ezt pedig közönséges Ítéletnek mondjuk.
IV. Miért volt szükséges, hogy a különös ítélet után közönséges következzék?
E részben meg kell mutatni, mi volt oka annak, hogy az egyesek feletti különös ítéleten kívül egy más, az összes emberiség felett való Ítélet is tartatik. Mert miután az emberek halála után is életben vannak néha a fiuk, mint a szülők utánzói, fenmaradnak a könyvek és tanítványok, példáiknak, beszédeiknek, cselekedeteiknek kedvelői és védői, mi által magok a megholtak jutalmának és büntetésének is szükségkép növekednie kell; mivel ezen igen sokra kiterjedő haszon vagy kár nem ér előbb véget, mig a világ utolsó napja el nem jó: igazságos volt, hogy a jó vagy gonosz cselekedetek és beszédeknek ezen általános eredményéről tökéletes vizsgálat tartassák, a mi minden embernek közönséges megitéltetése nélkül nem történhetett. Ehhez járul az is, hogy miután a jámborok jó hírnevét gyakran sértik, a gonoszokat pedig az ártatlanság dicséretével halmozzák el: az isteni igazságosság természete kívánja, hogy a jámborok az emberek előtt igazságtalanul elrabolt becsületöket az összes emberiség nyilvános gyülekezetében és Ítéletében visszanyerjék. Továbbá bármit cselekedtek ez életben a jók és gonoszok, miután azt testeik nélkül nem cselekedték, szükségképen következik, hogy a jó vagy rossz tettek a testeket is illetik, melyek ama tettek eszközéül szolgáltak. Tehát igen méltányos, hogy a testek az ő lelkeikkel együtt az örök dicsőség megérdemlett jutalmában vagy büntetésében részesüljenek, a mi valamint minden ember föltámadása nélkül, úgy közönséges Ítélet nélkül nem történhetik. Végre, minthogy be kellett bizonyítani, hogy az emberek jó és balsorsában, melyek néha vegyesen érik a jókat [ 79 ]és gonoszokat, semmi sem történik és rendeltetik az Isten végtelen bölcsesége és igazságossága nélkül: igazságos volt, hogy a jövő életben nemcsak a jóknak jutalmak és a gonoszoknak büntetések rendeltessenek, hanem hogy ez nyilvános és közönséges ítéletben határoztassék el, hogy így mindenki előtt minél ismeretesebbek és világosabbak legyenek és Isten igazságossága és gondviselése magasztaltassék mindenkitől, azon igazságtalan panasz helyett, melyre néha a szent férfiak is mint emberek fakadni szoktak, midőn látták, hogy a gonoszok bővelkedésben és tisztségekben fénylenek. Mert a próféta mondja:[5] „Az én lábaim csaknem megtántorodtak; csaknem elcsuszamodtak lépéseim, mert boszankodtam a gonoszokra, látván a bűnösök békességét”; és kissé alább:[6] „íme ők bűnösök és bővelkednek a világon; gazdagságot nyertek; és mondám: Tehát hiába igazultam meg szivemben és mostam meg az ártatlanok közt kezeimet és ostoroztattam egész nap és volt fenyíték részem reggeltől”. S ily panaszra gyakran sokan fakadtak. Szükséges volt tehát, hogy közönséges Ítélet tartassák, nehogy talán az emberek azt mondják, hogy az Isten[7] az ég sarkai körül járván, a földiekkel nem gondol. Az igazság e kifejezése pedig joggal tétetett a keresztény hit tizenkét ágazata egyikévé, hogy ha némelyek elméje az isteni gondviselés és igazságosság felől kételkednék, ezen tan ismerete által megerősittessék. Ezenkívül az Ítélet előadása által a jámborokat vigasztalni, a gonoszokat rettenteni kellett, hogy megismervén Isten igazságosságát, amazok el ne csüggedjenek, ezek a bűnöktől az örök büntetés félelme és várása által visszatartassanak. Azért Urunk s Üdvözítőnk, midőn az utolsó napról szólt, kinyilatkoztatta, hogy lesz egykor közönséges ítélet és le is irta azon idő közeledésének előjeleit, hogy, midőn majd azokat látjuk, tudjuk, hogy közel a világ vége; és azután, midőn mennybe fölment, angyalokat küldött, kik az ő eltávozása miatt búslakodó apostolokat e szavakkal vigasztalják:[8] „Ez a Jézus, ki felvétetett tőletek az égbe, úgy jő majd el, amint láttátok őt az égbe menni”.
V. Krisztusnak mindkét természetére nézve megadatott a hatalom megítélni az emberi nemet.
Ám a sz. írás kimondja, hogy Krisztus Urunknak nemcsak mint Istennek, hanem mint embernek is megadatott az ítélet. [ 80 ]Mert jóllehet az ítélő hatalom a Sz. Háromság minden személyével közös, mégis kiválóan a Fiúnak tulajdonítjuk azt, mivel a bölcseséget is az ő sajátjának mondjuk. Hogy pedig mint ember fogja a világot ítélni, az Ur tanúsága erősíti, a ki mondja:[9] „Mikép az Atyának élete vagyon önmagában, azonkép adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mivel ő az ember fia”.
VI. Miért nem tulajdonittatik ezen ítélet szintúgy az Atyának vagy a Szentléléknek?
Nagyon megfelelő s illő, hogy Krisztus Urunk tartsa ez ítéletet, azért, hogy mivel emberek felett kell Ítélni, ezek a bírót testi szemeikkel láthassák s a végzést, mely előterjesztetik, füleikkel hallhassák, szóval, hogy azon Ítéletet érzékeikkel fölfoghassák. S azonkívül igen igazságos volt, hogy azon embert, ki az emberek legigazságtalanabb Ítéletei által elítéltetett, utóbb mindenki lássa, hogy mint mindenkinek bírája fog ítéletet tartani. Ez okból az apostolok fejedelme, miután Cornelius házában a keresztény hit fő fejezeteit kifejtette és tanította, hogy Krisztus a zsidóktól keresztre feszittetett és megöletett, harmad napon pedig az életre feltámadt, hozzá adta:[10] „És megparancsolá nekünk, hogy hirdessük a népnek és bizonyítsuk, hogy ő az, ki Istentől az elevenek és holtak birájává rendeltetett”.
VII. Mely jelekből lesz felismerhető a végítélet közeledése?
VIII. Hogyan történik az Ítélet és mi módon fog mindenki felett végzés hozatni.
Milyen lesz pedig az ítélet alakja és módja, könnyen megismerhetik a plébánosok Dániel jóslataiból, a sz. evangéliumok és az apostolnak tanításából. Azonfelül e helyen szorgalmasabban ki kell fejteni a végzést, melyet az itélőbíró ki fog mondani. Mert Krisztusa mi Üdvözítőnk örvendve szemlélvén a jobbja felül álló jámborokat, így fogja azok fölött a legnagyobb kegyességgel kimondani az Ítéletet:[13] „Jöjjetek Atyámnak áldottál, bírjátok a világ kezdetétől nektek készített országot”. Hogy ezen szavaknál semmi örvendetesebbet nem lehet hallani, belátják, kik azokat a gonoszok elitéltetésével összehasonlítjuk és elméjükben megfontolják, hogy azon szavakkal a jámbor és igaz emberek a fáradalmaktól nyugalomra, a siralom völgyéből a legnagyobb örömre, a nélkülözésektől örök boldogságra hivatnak, a melyet a szeretet cselekedeteivel érdem lettek meg.
IX. A büntetések mely nemeivel fognak sujtatni a balfelül álló gonoszok.
Azután azok felé fordulván, kik balfelül fognak állani, e szavakkal önti ki ellenük az ő igazságát:[14] „Távozzatok tőlem átkozottak az örök tűzre, mely készíttetett az ördögnek és az ő angyalainak”. Mert azon első szavakkal: „Távozzatok tőlem”, a legnagyobb büntetés jelentetik, mellyel a gonoszok sujtatni fognak, midőn az Isten színe elől a lehető legtávolabbra fognak eltaszittatni és semmi remény sem fogja többé őket vigasztalhatni, hogy egykor e nagy jótéteményt élvezni fogják. És ezt a hittudósok a veszteség büntetésének nevezik, mivel t. i. a gonoszok pokolban az Isten látásának fényét örökké nélkülözni fogják. A mi pedig hozzá tétetik: „Átkozottak”, szerfölött öregbiti azok nyomorát és szerencsétlenségét. Mert, ha csak némi áldásra tartatnának méltóknak, miután az Isten látásától meg kell fosztatniok, ez valóban nagy vigaszul szolgálhatna nekik; de mivel semmi olyast nem várhatnak, mi szerencsétlenségüket enyhítené: a legjogosabban sújtja őket az isteni igazság, midőn el fognak taszittatni, teljes elátkozással. Ezután következik: „az [ 82 ]örök tűzre”; a büntetés e második nemét a hittudósok érzéki büntetésnek nevezték: mivel a testi érzékekre hat, mint a verésnél, ostorozásnál és a büntetések más súlyosabb nemeinél, melyek közt a tűz kínjai kétségkívül legnagyobb fájdalomérzést okoznak. Midőn ezen rosszhoz ”még az is járul, hogy örök ideig tart, ebből kitűnik, hogy az elkárhozottak büntetése minden gyötrelemmel teljes leszen. És ezt még inkább kifejezik azon szavak, melyek az ítélet végső részében vannak : „mely készíttetett az ördögnek és az ő angyalainak”. Mert miután úgy vagyunk alkotva, hogy minden bajt könnyebben viselünk, ha van részese és osztályos társa szerencsétlenségünknek, a ki bölcsesége és emberszeretete által rajtunk némileg segíthet: ugyan mily nagy lesz az elkárhozottak nyomorúsága, kik ily nagy bajok közt soha sem válhatnak meg a gonosz lelkek társaságától ? És ezen végzést a legigazságosabban hozza a mi Urunk Üdvözítőnk a gonoszokra, mint a kik az igaz irgalmasság minden cselekedetét elhanyagolták és az éhezőnek s szomjazónak sem ételt, sem italt nem nyújtottak, az utast be nem fogadták, a meztelent nem ruházták, sem a foglyot és beteget meg nem látogatták.
X. Az ítélet tárgyára a hivő népet gyakrabban kell emlékeztetni.
Ezek azok, a mikre a lelkipásztoroknak a hivő népet leggyakrabban kell emlékeztetniük. Mert ezen ágazatnak igazsága hittel felfogva legnagyobb erővel bír a szív rossz kívánságainak fékezésére és az embereknek a bűnöktől való visszatartására. Ezért mondatott Sirák fia könyvében:[15] „Minden cselekedeteidben emlékezzél meg utolsó dolgaidról és örökké nem vétkezel”. Es valóban alig rohan valaki oly hanyatt-homlok a bűnökbe, kit azon gondolat vissza ne hívna a jámborság követésere, hogy egykor a legigazságosabb biró előtt nemcsak minden tettéről és szaváról, hanem legtitkosabb gondolatairól is számot kell adnia és azokért érdeme szerint bűnhődnie. Az igaznak pedig szükségképen az igazság még nagyobb tiszteletére kell ösztönöztetnie s a legnagyobb örömre ragadtatnia, habár szükség, megvettetés és gyötrelmek közt tengeti is életét, ha lelkében azon napra gondol, melyen e nyomorteljes életnek küzdelmei után minden ember hallatára győztesnek fog nyilváníttatni és a mennyei [ 83 ]hazába befogadtatván, isteni, még pedig örök megtiszteltetésekkel illettetni. Végre inteni kell a híveket, hogy jámbor eletet éljenek, az irgalmasság cselekedeteit gyakorolják, hogy minél nagyobb lelki nyugalommal várhassák az Ur ama nagy napjának közeledését, sőt, mint a fiakhoz illik, a legnagyobb vágyódással óhajthassák.