Trienti Káté/BEVEZETÉS

← XIII. Kelemen pápa levele

Trienti Káté szerző: Trienti Zsinat, fordító: Szombathelyi Papneveldében fennálló Szt. Ágoston Társulat tagjai BEVEZETÉS

ELSŐ RÉSZ. I. FEJEZET. →

BEVEZETÉS.

A lelkipásztoroknak szükségességéről, tekintélyéről, kötelmeiről, az egyházban és a keresztény tan főbb fejezeteiről.

I. Az ember magára hagyatva nem képes feltalálni az igazi bölcseséget és az üdvösségre vezető biztos utat.

Az emberi ész és értelem úgy van alkotva, hogy, jóllehet soknak, mi az isteni dolgok ismeretéhez tartozik, vizsgálatára és megismerésére nagy erőfeszítéssel és szorgalommal magától is eljuthat: mégis azoknak legnagyobb részét, melyek által az örök üdvöt elnyerhetjük, — pedig főképen ezért teremtetett és alkottatott az ember Isten képére és hasonlatosságára — a természeti világosság erejével megismerni és felfogni nem képes. Mert, ámbár az apostol szerint: „a mi Istenben láthatatlan, úgymint örökkévaló ereje és Istensége, világteremtésétől fogva munkáiból érthető meg és látható”:^[1] mégis „ama titok, mely el volt rejtve azelőtt minden nemzedéktől”,^[2] annyira felülmúlja az emberi értelmet, hogy, ha ki nem jelentetett volna a szenteknek, kiknek Isten a hit ajándéka által akarta kijelenteni a pogányok között e dicsőséges titok gazdagságát, mély Krisztusban vagyon, semmi erőfeszítéssel sem lett volna képes az ember ama bölcseségre emelkedni.

II. Honnan van a hitnek ily fölséges ajándoka.

Minthogy pedig „a hit hallásból vagyon”,^[3] világos, mily szükséges volt mindenkor az örök üdv elérésére a törvényes tanitónak munkássága és hivatala; mert Írva vagyon: „Hogyan fognak hallani tanító nélkül? Hogyan tanítanak pedig, hacsak nem küldetnek?”^[4] És valóban a világ kezdete óta soha sem hagyta el övéit a felette kegyes és jóságos Isten, hanem „sok rendben és sokféleképen szólott az atyákhoz a próféták által”,^[5] és az idők körülményei szerint megmutatta nekik az egyenes és biztos utat az örök boldogságra.

III. Krisztus a világra jött tanítani a hitet, melyet azután az apostolok és utódaik terjesztettek.

Minthogy azonban Isten előre kijelentette, hogy elküldi „az igazság mesterét”^[6] világosságul a pogányoknak, hogy üdve a föld végső határáig érjen, e napokban Fia által^[7] szólott hozzánk és az égből a magasztos dicsőségből hangzó szózat által megparancsolá, hogy mindenki „Őt hallgassa és parancsolatainak engedelmeskedjék”.^[8] Azután pedig az Isten fia „adott némelyeket ugyan apostolokul, némelyeket pedig prófétákul, másokat pásztorokul és tanítókul, a kik az élet igéjét hirdessék”,^[9] — hogy ne legyünk többé habozó kisdedek s ne hajtassunk ide s tova a tudomány minden szelétől, hanem a hit szilárd alapjához ragaszkodva, együtt épüljünk Isten lakhelyévé a Szentlélekben.^[10]

IV. Hogyan kell az egyházi pásztorok szavait fogadni.

És hogy valaki Isten igéjét^[11] az egyházi szolgáktól ne emberek szavaiként, hanem, amint bizonyosan az, Krisztus igéjeként fogadja: maga Üdvözítőnk oly nagy tekintélyt adott az ő tanítói tisztöknek, hogy azt monda: „A ki titeket hallgat, engem hallgat és a ki titeket megvet, engem vet meg”;^[12] és azt akarta, hogy ezt ne csak azokról értsük, a kikhez közvetlenül beszélt, hanem mindazokról is, kik a tanítói hivatalban törvényes utódokként követik őket, kiknek megígérte, hogy velök leend a világ végéig.^[13]

V. Most, az igazság kihirdetése után is szükséges, hogy a lelkipásztorok Isten igéjét hirdessék.

Ámde ha Isten igéje hirdetésének az egyházban soha sem szabad megszűnnie, bizonyára napjainkban még nagyobb szorgalommal és buzgósággal kell arra törekednünk, hogy a hívők a józan és romlatlan tannal, mint az élet kenyerével tápláltassanak és megerősittessenek;^[14] mert hamis próféták mentek szét a világba, kikről az Ur igy szól: „Nem küldőm a prófétákat és ők futának; nem szólék nekik s ők mégis prófétáiénak”^[15], hogy különféle és idegen tanításokkal megrontsák a keresztények lelkeit.^[16] A miben annyira ment a sátánnak minden fortélyaival ellátott gonoszságuk, hogy már alig látszik bizonyos határok közé szorithatónak és ha Üdvözítőnk ama dicső ígéretére^[17] nem támaszkodnánk, mely szerint oly erős alapra építette egyházát, hogy a pokol kapui soha erőt nem vehetnek rajta: igen kellene tartanunk, hogy napjainkban, minden oldalról oly sok ellenségtől szorongattatva és oly sokféle fortélylyal támadtatva és ostromoltatva, megdől. Mert nem említve a legtekintélyesebb tartományokat, melyek hajdan az őseiktől öröklött igaz katholikus religiót jámborul és szentül megőrizték, most pedig letérve az igaz ösvényről eltévelyedtek és nyilván abban helyezik jámborságukat, hogy apáik tanításától messze eltértek: nincs jelenleg oly távol vidék, nincs oly zárt hely, nincsen a keresztény világban oly elrejtett zug, a hová ezen ragály alattomosan befurakodni meg nem kísérlette volna.

VI. Az eretnekek főkép kátékkal törekedtek a keresztények elméjét megvesztegetni.

Mert a kik azt tűzték ki feladatukul, hogy a hívek elméjét mégvesztegessék, belátván, hogy teljesen lehetetlen mindenkivel szóbeli értekezésbe ereszkedni és mérges tanításukat füleikbe csepegtetni: ugyanahhoz máskép fogván, sokkal könnyebben és messzebb terjesztették istentelen tévtanaikat. Mert ama terjedelmes köteteken kívül, melyekkel a katholikus vallást felforgatni törekedtek, (a melyektől azonban, miután nyilvános tévelyt tartalmaztak, nagyobb fáradság és szorgalom nélkül is lehetett óvakodni) számtalan kisebb könyvecskét is irtak össze, melyekkel, mivel a jámborsúg sziliében jelentek meg, hihetetlen könnyűséggel szedték rá az együgyű vigyázatlan lelkeket.

VII. A szent zsinat helyesen határozta, hogy a hamis próféták ártalmas tanításai és iratai ellen síkra kell lépni.

Azért a trienti egyetemes zsinat atyái ezen nagy és veszedelmes rosz ellen valamely hathatós orvosszert óhajtván alkalmazni, nem tárták elégségesnek korunk tévtanai ellenében katholikns hitünk főbb ágazatait meghatározni, hanem azonfelül föladatuknak ismerték a keresztény népnek a hit elemein kezdődő oktatására meghatározott mintát és rendszert készíteni, melyhez minden egyházban tartsák magukat azok, a kik a törvényes lelkészt és tanítói hivatalt viselik.

VIII. Szükséges volt, hogy a megirt sok ker. hittan daczára, a közzsinat akarata szerint a római pápa tekintélyével ellátott uj hitelemző könyv kézbesittessék a lelkészeknek.

Jóllehet már sokan nagyon dicséretes jámborsággal és tudományos készültséggel működtek az irodalom ezen ágában: az Atyák mindazonáltal igen üdvösnek találták, hogy a szent zsinat rendeléséből oly könyv adassák ki, melyből a lelkészek, valamint mások is, a kik tanításra hivatvák, a hívők épülésére biztos útmutatást tanulhassanak, hogy valamint egy az Isten, egy a hit, úgy egy legyen a hitbeli tanításnak és a keresztény népnek a jámborság minden kötelességein való oktatásának közös szabálya és módja is.

IX. Itt nincsen tüzetesen tárgyalva vallásunk minden hitágazata.

De noha sok látszik ide tartozónak, senki se gondolja, hogy a szent zsinatnak szándékában volt a keresztény hit minden ágazatát egy könyvbe foglalva részletesen kifejteni, mit azok szoktak tenni, kik az egyetemes vallási oktatás és tudomány előadását vették föladatokul; mert ez nemcsak végtelen munkába került, de a czélnak épen nem felelt volna meg. Hanem mivel a lelkipásztorokat és a papokat, a lelkek gondviselőit azon dolgok ismeretére akarta oktatni, melyek különösen a lelkipásztori tiszt körébe tartoznak s a hívek fölfogásához mérvek: azért itt csak azokat kívánta tárgyaltatni, melyek e tekintetben a lelkipásztorokat, ha az isteni tanok nehezebb fejtegetésében kevésbé jártasok volnának is, jámbor törekvésükben segíthetik. Ezek igy lévén, a felvett tárgy rendje azt kívánja, hogy mielőtt azok részletes tárgyalásához fognánk, melyek e tanítás összfoglalatját képezik, előadjunk némely dolgokat, melyeket a lelkészeknek tekintetbe kell venniök és különösen szemelőtt tartaniok, hogy tudják, mire kelljen mint végczélra minden szándékukat, fáradozásaikat és ügyekezetüket irányozniok és azt hogyan érhetik el és valósithatják meg legkönnyebben.

X. Minthogy itt a lelkipásztorok oktatása czéloztatik, mire kell nekik főkép figyelniük, hogy tisztjüknél; kellően megfeleljenek.

Tehát mindenekelőtt szükséges megemlékezniük, hogy a keresztény embernek minden tudománya ebben foglaltatik, vagy inkább, mint Üdvözítőnk mondja:^[18] „Ez az örök élet, hogy megismerjenek téged egyedül igaz Istent és a kit küldöttéi Jézus Krisztust”. Minél fogva az egyházi tanítónak főképen arra kell törekednie, hogy a hívek szívből óhajtsák megismerni „Jézus Krisztust a megfeszítettet”,^[19] s szilárdan meggyőződjenek és legbensőbb szivbeli áhítattal és hittel higyjék, hogy „nem is adatott más név az ég alatt az embereknek, melyben nekünk üdvözölnünk kellene”;^[20] „mert ő engesztelő a mi bűneinkért”. Minthogy pedig abból tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha parancsait megtartjuk,^[21] a második feladat, a mely a mondottakkal legszorosabb kapcsolatban áll, egyszersmind azt is megmutatni, hogy a híveknek nem szabad tétlen és tunya életet élni: hanem „nekünk is úgy kell járnunk, mint ő járt”^[22] és „teljes buzgalommal követnünk az igazságot, hitet, szeretetet és békességet”;^[23] „mert önmagát adta érettünk, hogy minket megváltson minden gonoszságtól és magának kedves, tiszta népet készítsen, a jó cselekedetek követőjét”;^[24] mint az apostol a lelkipásztoroknak parancsolja, hogy a népet azokra oktassák és buzdítsák. Mivel pedig Erünk és Üdvözítőnk nemcsak tanította, hanem saját példájával meg is mutatta, hogy „a törvény és a próféták”^[25] a szeretetben állanak: azután az apostol megerősítette, hogy „a szeretet a parancsolatnak végczélja és a törvénynek teljesítése”:^[26] kétséget nem szenved, mikép teljes buzgalommal leginkább arra kell törekedni, hogy a hívők Isten hozzánk való határtalan jóságának szeretettre buzduljanak és mennyei hévvel ama legfőbb és legtökéletesebb jóhoz vonzódjanak, kihez ragaszkodni, hogy állandó és igazi boldogság, az fogja igazán érezni, a ki a prófétával elmondhatja: „mert mim vagyon az égben és te kívüled mit akartam a földön?”^[27] Ez ugyanis ama „jeles ut”, melyet ugyanazon apostol jelelt ki,^[28] midőn egész tanítása- és oktatásának czélját a szeretetre irányozta, „mely soha meg nem fogyatkozik”. Mert akár az adatik elő, a mit hinni, akár a mit reményleni vagy cselekedni kell, úgy ajánlandó mindebben az Urunk iránti szeretet, hogy mindenki belássa, hogy a tökéletes keresztény erény minden müvei egyedül a szeretetből erednek és nem más czélra, mint a szeretetve irányzandók.

XI. Nem elegendő a lelkipásztoroknak a tanításban ama kettős czélra figyelniük, hanem mindenkinek felfogásához is kell alkalmaskodniok.

Minthogy pedig bármely tárgy előadásában az előadás módjától igen sok függ, bizonyára ez a keresztény nép oktatásában is igen nagy fontosságú, Figyelembe veendők ugyanis a hallgatók kora, észtehetsége, erkölcsi állapota, hogy a ki a tanítói tisztet teljesíti, „mindenkinek mindene legyen, hogy mindenkit az Üdvözitőnek megnyerjen”^[29] és magát hű szolgának sáfárnak bizonyíthassa,^[30] mint jó és hü szolga méltó legyen az Úrtól sokak fölé helyeztetni.^[31] Ne is vélje, mintha gondjára csak egyforma emberek volnának bízva, hogy bizonyos előirt és meghatározott tanrendszer szerint oktathat és az igaz jámborságra egyformán vezethet mindenkit: hanem miután némelyek mintegy most született csecsemők,^[32] mások Krisztusban növekedni kezdenek és ismét mások úgy szólva már érett kort értek el: arra kell szorgalmasan ügyelnie,^[33] kiknek való tej és kiknek keményebb eledel,^[34] s mindegyiknek a hittudomány azon eledele nyújtandó,^[35] mely a lelket szilárdítja, „mígnem mindnyájan eljutunk a hitnek és az Isten fia ismeretének egységére, tökéletes férfikort élvén Krisztus teljes korának mértéke szerint.” S ezt az apostol, önmagáról szólva, mindenki figyelmébe ajánlotta, midőn mondá:^[36] a görögöknek és idegeneknek, a bölcsének és tudatlanoknak tartozom: hogy t. i. azok, kik e tisztségre hivatvák, megértsék, hogy a bittitkok és életszabályok előadásában tanításukat úgy kell alkalmazniuk a hallgatók eszéhez és belátásához, hogy míg az élesebb esznek lelkét szellemi eledellel táplálják, azalatt a csecsemőket éhen halni^[37] ne engedjék, mint kik kenyeret kérnek és ne legyen, ki számukra szegjen. Ne is lankadjon azért a tanítási buzgóság, mert némelykor a hallgatót oly dolgokra is kell oktatni, melyek könnyebbeknek és alsóbb rendünknek látszanak és különösen azok által nem örömest fejtegettetnek, kiknek elméje magasztos dolgok szemléletével foglalatoskodik s azokban leli örömét. Mert ha maga az örök atyának bölcsesége leszállóit a földre, hogy testünk alacsonyságában a mennyei életnek tanait velünk közölje: kit nem ösztönözne Krisztus szeretető arra, hogy testvérei között gyermekké legyen és gyermekeit ápoló anyaként^[38] felebarátjának üdvét forrón óhajtsa; hogy mint az apostol önmagáról bizonyítja,^[39] „nemcsak Isten evangeliomát, hanem saját életét is kész legyen nekik adni.”

XII. Miután Isten látható jelenlétét tőlünk elvonta, a lelkipásztoroknak az ő igéjét a szentírásból és hagyományokból kell meríteniük.

A híveknek előadandó egész tan az Isten igéjében foglaltatik. mely a szent írásra és hagyományokra oszlik. A lelkészek tehát éjjel nappal ezen tárgyak fölötti elmélkedéssel foglalkozzanak, megemlékezvén szent Pálnak Timoteushoz tett intéséről, melyet hozzájok intézettnek kell tartaniok mindazoknak, kikre a lelkek gondja bízatott. Ezen intés pedig eképen szól:^[40] „folytasd az olvasást, intést és tanítást”,^[41] mert az Istentől ihletett minden irás hasznos a tanításra, feddésre, dorgálásra, az igazságban való oktatásra, „hogy tökéletes legyen az Isten embere, felkészülve minden jó cselekedetre”. De minthogy az Istentől kinyilatkoztatott igazságok számosak és különfélék, melyek sem észszel könynyen fel nem foghatók, sem pedig észszel fölfogva emlékezetben meg nem tarthatók: hogy midón az oktatásra alkalom kínálkozik, kész és könnyű legyen azoknak magyarázata, elődeink igen bölcsen a következő négy főrészre osztották az üdvtannak egész tartalmát: az apostoli hitvallásra, a szentségekre, a tízparancsolatra és az Ur imájára; mert mind az, a mit a kereszténynek tudni kell, akár az Istennek ismeretére, akár a világnak teremtésére és kormányzására vonatkozzék, akár pedig az emberi nem megváltására, vagy a jók megjutalmazására és a gonoszok megbüntetésére, az apostoli hitvallásban foglaltatik. Az isteni kegyelem elnyerésének jeleit és eszközeit a szentségekről szóló tan terjeszti elénk. A mi pedig a törvényeket illeti, melyeknek czélja a szeretet, ezek a tízparancsolatban adatnak elő. Végre a mit az embernek kívánni, remélleni és üdvösségeden kérnie lehet, mindaz az Ur imájában foglaltatik. Ebből tehát következik, hogy a szentirásnak ezen négy általános főrésze megmagyaráztatván, alig marad valami hátra azok megértésére, a miket keresztény embernek tudnia kell.

XIII. Hogyan kössék össze a lelkipásztorok az eoangeliom magyarázatát a káté magyarázatával?

Czélszerünek látszott tehát a lelkipásztorokat figyelmeztetni, hogy mindenkor, midőn az evangéliumnak vagy a szentirásnak valamely helyét megmagyarázniok kell, azt tartsák szem előtt, hogy minden egyes helynek tartalma az előbb megnevezett négy főrész valamelyikéhez tartozik, azért ahhoz, mint a magyarázandó tan forrásához kell fordulniok. Ha például az advent első vasárnapi evangéliumot kell megmagyarázni: „Jelek lesznek a napban és holdban stb.,” a mik ide tartoznak, az apostoli hitvallásnak azon ágazatában vannak előadva: „Eljövend megítélni az eleveneket és holtakat:” melyeket onnan átvevőn a lelkipásztor, a hívőket egyszerre mind a hitvallásban, mind az evangeliomban oktathatja.

Azért tanításaiban és oktatásaiban azon szokást kövesse, hogy mindent azon négy főczikkelyre vezessen vissza, melyekre mint mondottuk, a szentirásnak egész lényege és foglalatja vonatkozik. Az oktatásban azonban oly rendet tartson, mely a személyek és az időhöz alkalmazottnak látszik. Mi, az atyák példáját követve, — a kik, ha az embereket Krisztus számára megnyerni és tanában oktatni akarták, a hitvalláson kezdették, – jónak láttuk előre bocsátani azok magyarázatát, a mik a hitre vonatkoznak.

1. Rom. 1, 20.
2. Koloss. 1, 26.
3. Rom. 10, 17.
4. Rom. 10, 14, 15.
5. Zsid. 1, 1.
6. Izai. 49, 6.
7. Zsid. 1, 2.
8. Pét. II. 1, 17.
9. Efez. 4, 11, 14.
10. Efez. 2, 22, 7.
11. Tess. I. 2, 13.
12. Luk. 10, 16.
13. Mát. 28, 20.
14. Ján. I. 4, 1.
15. Jer. 23, 21.
16. Zsid. 13, 9.
17. Mát. 16, 18,
18. Ján. 17, 3.
19. Kor. 1, 2, 3.
20. Ap. 4, 12.
21. Ján. I. 2, 8.
22. Ján. I. 2, 6.
23. Tim. II. 2, 22.
24. Tim. II. 4, 15.
25. Máth. 2, 40.
26. Tim. I. 1, 5. és Rom. 13, 11.
27. Zsol. 72, 25.
28. Kor. I. 18.
29. Kor. I. 19, 22.
30. Kor. I. 4, 2.
31. Máth. 25, 23.
32. Pét. I. 2, 2.
33. Zsid. 5, 12
34. Kor. I. 3, 2.
35. Efez. 4, 13.
36. Rom. 1, 14.
37. Jer. Sir. 4, 4.
38. Thess. I. 2, 7.
39. Thess. I. 2, 8.
40. Tim. I. 4, 13.
41. Tim. II. 3, 16, 17.