Teci és Juci
| Teci és Juci szerző: Ady Endre |
Én nem voltam még se Buenos-Ayresban, se Szentpéterváron és mégis találkoznom kellett éjfél után két kicsi magyar grófkisasszonnyal. Itt, Párisban, ahol megint bujdosom, tegnap történt e találkozás s avval próbálom vígasztalni és vidítani magamat, hogy a két nőcske hazudott. Jacques de Rimeville, egyik nagyon kedves, kalandos multú, francia barátom, tengerész, azt mondaná, ha ezt hallaná: no ugy-e? Ő tudniillik élt már Buenos-Ayresban, Szentpétervárott és még más, sőt különösebb, exotikusabb városokban is élt. S ő Jacques, azt meséli, hogy messze a világban, a nagy városokban, az éjfél után dőzsölő és táncoló dámák között nagyon sok magyar grófnőt talált. Én haragudtam, kacagtam s tiltakoztam, de ma nem tudom, mit tegyek: ma önmagammal kellene veszekednem. Álmodtam-e avagy csakugyan láttam a két magyar konteszt tegnap Párizsban, egy olyan mulatóhelyen, ahol éjfél után kezdődik a tánc?
Furcsa eset ez, mely kezdődik egy Párisban okvetlenül feltünő, magyaros pipával s egy szinte boldog, buta arcú, élemedett úrral, aki a pipából pöfékelt. Ez az úr valahogyan megszagolhatta a magyarságomat, mert előbb csak átintegetett hozzám az álmos nézéseivel s azután ő maga is átült az asztalomhoz:
- Bocsánatot kérek, uram, én gróf Bagody Gaszton vagyok s ma éjjel táncolnak itt először a leányaim. Látom, hogy ön magyar ember, tehát őszinte leszek: én vagyok az a Bagody Gaszton, akiről sokat olvashatott.
Hát csakugyan sokat olvashattam Bagody Gaszton grófról, aki ott vétette el a dolgot, hogy valami postás-kisasszonyt vett feleségül. Emiatt csak hétszer mentette meg familiája a börtöntől s amikor nyolcadik esetben valami automobil-csalásokra aljasodott, szöknie kellett a grófnak. Jobban választott feleség mellett legalább is tizenhatszor menekült volna meg, ha akármit is vétkezett. Így csupán annyi kegyelmet kapott, hogy nem háborgatták s nyugodtan ideszökhetett s élhet itt Párisban.
Pálinkákat ivott, pipázott, mert a pipa mégis csak olcsóbb a szivarnál s a cigarettánál, Bagody gróf. S ha igazán az ő leányai voltak, a két kontesz táncolt fogadott táncosokkal s vendégekkel egyformán.
- Mondja csak, gróf úr, mióta élnek itt már Párisban és az éjszakában? - kérdeztem majd nem részvéttel.
- Már hét év óta, a kisebbik leányom akkor kezdett írni-olvasni tanúlni, a nagyobbikat már majdnem bemutatták az udvarnak. S az anyjuk, az anyjuk akkor még nem volt őszhajú és haragos, különben ő is ott szokott lenni, ahol a gyerekek táncolnak, de most beteg.
Így, és tíz percre odajönnek az asztalhoz a konteszek is, holott senki se hívta őket, míg egy másik asztalnál hét-nyolc német diák üzengetett nekik.
- Ez itt a Teci, különben Tekla, ez a kicsi pedig, aki már egészen parisienne, Juci-Julia, aki tíz nap előtt mult tizenhárom éves - mutatta be őket a gróf.
Teci halvány volt, fáradt, nagyon szép és bánatos, legalább egy tucat évvel idősebb, mint Juci. S mégis Juci látszott erősebbnek, sőt idősebbnek, vígabb, táncosabb kedvű is volt s nagyon rosszúl beszélt magyarul.
- Ez már, a Juci - magyarázta a gróf - egészen ügyes, okos leány s ma már gazdag férjet kaphatna, ha nem volna kölyök, de kölyök még. Volt egy képünk, az anyjuknak egy ősanyjáról, aki francia volt s nagyon hasonlított a Jucihoz, aki, hehe, szintén francia lett már. Különben pedig, ha van egy jó szivarja, elfogadom, mert szívok én szivart is, ha muszáj - szólt még a gróf s a kihült pipát eltette szépen a télikabátja zsebébe.
Ezután már nem is iparkodott tovább foglalkozni velem Bagody Gaszton gróf, hanem mindent rábízott a leányokra, akik tánc közben, ha tehették, az én asztalomhoz jöttek.
Tecin nagyon meglátszott, hogy majdnem bemutatták az udvarnak, de az is meglátszott, hogy igazi magyar gróf-kisasszony.
- Látja - mondta Teci - mi itt, Párisban az apánk s az önmagunk mártírjai vagyunk, mert az anyánk nem számít. Mikor idejöttünk, az apánk azt mondta: varrni tanulhatnátok, kalapot csinálni, vagy efélét, de mindez nehéz mesterség. Táncolni fogtok, mert én tapasztaltam, hogy nincs biztosabb férjfogó mesterség szegény, idegen leányok számára itt Párisban, mint a tánc. Mi nem tudunk jól táncolni, se a Juci, sem én, de már a mama is azt vallja és tanácsolja, hogy csak táncoljunk, hát táncolunk.
Grófos országomnak minden örökölt, babonás fájdalmát együttéreztem Teklával, azaz Tecivel s szerettem volna felöklelni azokat, akik velük táncolhattak. Juci, a kicsi nem volt ilyen fájdalom-ébresztő nőcske, ő víg volt s ő, mit se érzett a Teci érzéseiből. Csúnyább volt mint Teci, de párisiasabb, szilajabb, butább és demokratább lelkű és oktalanabb és fiatalabb. És Jucit sohse akarták bemutatni az udvarnak. Juci már kicsi korában csak azt hallotta, hogy élni kell, élni bajos és azért, hogy az ember a papát meg a mamát eltarthassa, sok furcsa tudományt kell megtanulni. Az én barátom, Jacques de Rimeville szerencsére nem volt velem, mert bizonyosan nagyot kacagott volna az én elérzékenyedésemen.
Mindenesetre a két kis magyar kontesz nekem egész Magyarországot juttatta az eszembe s egy csomó mást is. Talán nem is gróf a pipás úr s nem konteszek a kisasszonyok, próbáltam az ügyet tisztázni. Ezalatt az olasz muzsikusok muzsikájára táncoltak a leányok, Teci méltóságos modorral s Juci úgy, amint az kölyökhöz illik.
Bagody Gaszton gróf megint szivart kért, fölébredve s megint atyai aggodalmakkal volt tele.
- Nagyon kell vigyázni ezekre a leányokra - motyogta - már csak a család, a név miatt is.
Jött az üzletvezető, s jelentette Bagody grófnak, hogy a kisasszonyok mulatni mennek egy külön-szobába.
A gróf ostoba, álmos szemei rámszegeződtek, letette a szivarját is a gróf s úgy harsogta, már amennyire ő harsogni tudott:
- Uram, barátom, önnek nincs ám joga ebből valami rosszat sejteni, gondolni, a leányok maguk is tudnak magukra vigyázni, de miért lennék én itt, Bagody Gaszton gróf. Én mondom magának, barátom, hogy nyomorult dolgok ezek, de muszáj dolgok, okos dolgok. Teci egy csöppet könnyelmű, de Juci, az az én vérem, a mi vérünk, nem az anyjáé.
Gyámoltalanul szóltam, válaszoltam Bagody Gaszton grófnak s egy új szivart is adtam neki:
- De gróf úr, egy tizenhárom éves leánynak aludni kell, nem pedig táncolni, pezsgőt inni hajnal után.
S ekkor nagy lárma támadt: Teci kontesz sikoltva jött az asztalunkhoz s kiáltotta:
- Egy pimasznak bevertem a fejét, szemteleneket mondott és meg akart csókolni, engem, engem.
Teci után, aki leült egy szögletben, Juci jött, a kölyök, méltatlankodva, haragosan:
- Ugy-e, mondtam neked, papa, hogy Tecivel sehova se lehet mennem: Teci mindenütt bajt csinál.
Bagody Gaszton gróf megcsókolta a pezsgőtől fölhevült gyereket s dühösen nézett Tecire.
- Ez az én vérem, a mi vérünk, - és ismét megcsókolta Jucit - ez a mi vérünk.
És én elmondjam-e ezt a történetet ennek a Jacques de Rimevillenek? Hiszen nem nagy dolog, ha grófok is, de csakugyan azok voltak-e Gaszton úr és leányai, a szomorú Teci és a víg Juci?