Tavaszra jósolok itt

Tavaszra jósolok itt
szerző: Radnóti Miklós

1932

Négy éve még, november tetején így,
a madárlátta lány karolta nyakam,
aki asszonyom ma és dolgos,
gondlátta szeretőm már.

Akkor még virágszülő költőként álltam,
nézve, hogy a fák, fázó bokájuk
bugyolálják a lebegő levelekkel;
most harcaim ustora duruzsol
ruhám ujjában és készül a téli csatákra!

Lám, hosszan fekszik az úton a gyönge szél,
vacog és elhal az első havazáskor,
melyet a tél fejünkre biccent;
mert harcos a tél és tudja a dolgát!

Állok, de farolva áll mögöttem az ősz is
és feneketlen dühömet elvidítja már
egy pocsolyából villanó, narancsszín kacsacsőr,
míg tavaszra jósolok itt:

ó, tavaszra már zöldkontyu
csemetefákat is csemeteszellők agitálnak
és késeket hordoz a szaladó holdfény majd
a guggoló méla szagoknak!