Takarodó (Albert Samain)

Takarodó szerző: Albert Samain, fordító: Tóth Árpád

Térj meg ma, halk hajós, tűnt éveid vizére,
S hunyt szemmel olykor tétlen fúrd légbe eveződ!
A Múlt parkja felől egyre görnyedezőbb
Lelked lágy szél legyinti, s szelíden inti térdre...

Most, szívedben, kopár s járt útjaitól félre,
Keresd, hol fejfák dőlnek, a füves, bús mezőt,
Figyeld setét legét, a múltról neszezőt,
S hervadt kis holtjaid szivéhez csókkal érj te...

S gondolj... szemekre gondolj, mik lelkedig nyilaztak,
S az órákra, melyekre, mint zengő húrra, gazdag
Szerelmed aranykörme simult, s vont halk vonót...

Óh, köznap esték csöndes, bús ötvöse, hasítsd ma
Emlékid ékkövekké, és finoman csiszold,
S belőlük antik gyűrűt formálj szép ujjaidra...