Tűnödés a betegszobában
szerző: Sárközi György
Tavaszodik lassan. Márciusi
eső lengeti üstökét a réten.
Sárga vízzel telnek meg kátyui
az országutnak. Híznak a giliszták.
A rügyek nyitják beragadt szemük,
nedves levélpilláik szétcsapódnak.
Fekete varjak szállnak s ellenük
nem hadonásznak még madárijesztők.
Megborjaznak a jámbor tehenek,
egyre többet kujtorognak a macskák.
A szűzek mellecskéi tellenek,
nyugtalan az ifjak hajnali álma.
Így képzelem tavasz jövetelét.
Mert engem a tavasz elől bezártak
négy fal közé. A nap egyik felét
átalszom itt, a másikba tűnődöm.
Azt képzelem, a Teremtő vagyok
s akaratom szerint van éj vagy nappal,
és magamnak teremtek évszakot:
késő ősz van bennem kora tavasszal.
Törött, barna levelek hullanak
a pókhálós ágakról az avarba:
a felhők mögött úgy dereng a nap,
mint ha a lámpánk pergamen takarja.
A menekülő vándormadarak
bucsut intenek minden szárnycsapással.
Magam pedig a lucskos föld alatt
ölelkezem a mélyölű halállal.