Történet (Kazinczy Ferenc)

Történet szerző: Kazinczy Ferenc

Egy kis kör kívánságára

   Mondják, egy úr nagy gondba jött
Látván, hogy kedves asszonykája
Gyakran elzárva ül a négy falak között;
És még inkább megütközött,
Midőn, a szép asszonyt felszöktetvén lármája,
Ez néki elébe fut, s mind ujja, mind orczája
Elárulják, hogy írt. – „Mit irt? az ő hibája
Eddig nem volt titkolgatás;
Jót nem jelent a hallgatás.
Azt, a ki engem csal, nekem se vétek csalni.
Hogy rajtam is kaczagjon más...
Nem, nem; készebb vagyok meghalni!
Az álnoktól nem vártam ezt.
Ah, a kaczér asszony a legnagyobb kereszt!”

   Nem szól, s megyen. A szép leül asztalkájához,
Örvend, hogy egyedül maradt,
S hozzá fog újra munkájához.
De ah, ki bizhatik magához!
Ajtója a sietés miatt
Tátva áll, s a sullogó belép. Megrezzenéssel
Pislongunk (ha meglátta-é?
S egy mesterséges billentéssel
Az írás födve van) s kényetlen öleléssel
Repülünk a nem várt Herr Ehgemahl felé.
Ez érti.a gonoszt, s kékül belé;
De phlegmában marad, s szépjének példájára
Tüzet hazud, s felel fortélylyal fortélyára.
S míg a csak színlelt csókokat
Boszúsan szórja orczájára,
S mindég igaznak lelt, de most. hazug ajkára,
Lesegeti ujjain a tintafoltokat;
S lelkének nagy vidulására
Ottan leli. – „Csak a levélkét
Lehetne megkapnom!” s asztalkájára
Tolvajszemmel tekint s megsejti. „A levélkét!
Csak azt! hogy végre ismerjem lelkét!”

   Ámor kaczag. „Oh esztelen! –
Mond – űzd az elkezdett játékot,
S csald, a ki csalni akart.” –

                        A leczke hirtelen
Munkába vétetik, s a szép hüségtelen
Visítva fut, s meg nem gyanítván a szándékot,
Férjének hagyja az ajándékot;
Ki most – a vad! – mint martalékot
Felkapja azt, s örvendez a jól elsűlt cselen.

   S mi volt az a mit lelt ? Egy még nem kész kis ének,
Melyen a szép elzárkózott,
Tartván fulánkitól férjének,
S szerény érzésivel nemének,
Gyakorlatlan kezekkel dolgozott;
És ő meséjévé lőn a megyének.

                                  * * *

                        ......ki veszte itt dalán?
Nagysád pirul? sohajt? Talán, talán....
Ah, érzem, szánom a sohajtót.

   Jó; másszor zárja bé az ajtót,
S bátorságban lesznek írásai asztalán.