Tóth Árpád első verseskönyvéről
szerző: Ady Endre
Halvány, szomorú, kedves öcsémnek, Tóth Áprádnak a verseiről akartam írni sokat és szeretőt, de nem írok. Írjanak önzetlenebb mások. "Magam vagyok. Nagyon. Kicsordul a könnyem. Hagyom.“ S én a fájdalomnak e finom, ifjú lantosát nem tudnám elszakítani fájdalmaimtól kritikás szavakkal. Kötetének egyik példányán beírom a margókat, össze akarom sírni öreg könnyeimet az ő fiatal, forró könnyeivel s ezt a kötetet majd elküldöm egy Asszonynak. Ez az Asszony most az én szomorúságom és örömem együtt és Tóth Árpád versei a kölcsön-könnyek, mert a magaméival már nem bírom. "Úrnőm alázatos már s szenvedő e nemrég gőgös és izgága szerelem. Én szánom őt, beteg királyt s megfojtom még e hajnalon...“ Nem, nem fojtom meg, de itatom a könnyeimmel s mikor az enyém nem elég, szemembe folytatom a Tóth Árpád verseit, hátha Úrnőm szíve megindul hozzám, de a Tóth Árpád verseiről nem írok.
(Nyugat, 1913 március 1.)