Szonett (A vágyakat magamtól…)

Szonett
szerző: Szép Ernő

A vágyakat magamtól elverem,
Már nem tűnődöm, mik várhatnak messzi tájon,
Lemondásom végigsétál a földi bájon
Úgy, mint a holdsugár a tengeren.

Fehér ernyőt nyitok ki csendesen
Szívem fölé, mint kényes úri dáma nyáron,
Szívem, sértett szívem ne érje hő, ne fájjon,
Könnyűm én fukar nem engedem.

Ablakom a lármás tavaszba ki nem tárom,
Nem ízlik rest ínyemnek életem,
Durcásan eltolom poharam, ifjúságom.

Magam siralomházba képzelem,
Fejem két gyertya közt, várom biztos halálom,
S gondolkozom, mi az a végtelen.