Szinházban
szerző: Reviczky Gyula
Otellót adták, Verdi dalmüvét;
Elmém azonba' máshol múlatott.
Egy lányt, szelídet bájolót, üdét
Néztem figyelve, nem a szinpadot.
Tekintetéből azt olvastam én ki:
Még álmodik, még nem kezdett el élni.
Láttam villogni szép, sötét szemét;
Nagy hévvel forgatá a látcsövet.
Ismerte-é a mór történetét?...
Tizenöt esztendős volt legfölebb:
Gyermekleány, kit ábrándokba ringat,
Kinek valóság a csalóka szinpad.
Mit látott?... életet?... káprázatot?...
Mit hallott?... szivverést-e vagy zenét?...
A nézők tömegét, a szinpadot
Nem látta, csak Otellót s hitvesét.
A mór vállára hajló Dezdemónát...
Oh, égi üdv, oh, gyönyörű valóság!
És látva, hogy a mór szivét, eszét
Gyanú s a »zöld szemű szörny« tépdelik,
Hogy meggyilkolni készül hitvesét:
A lányka oly nyugodt volt, oly szelid!
Vártam, hogy páholyából lekiált még:
Ne féljenek; mindez csak tréfa, játék!
Sötétszemű lány, bájos idegen!
Szét fognak hullni szép ábrándjaid.
S ha majd egymásután bucsút veszen
Gondatlan ifjuság, a vágy, a hit:
Játéknak nézed a szerencse csókját,
S nem mosolyod: könnyed lesz a valóság.