Szerelmes verse Lidiához

Szerelmes verse Lidiához szerző: Cornelius Gallus, fordító: Babits Mihály

Lidia, szép leány, ki százszor
       szebb vagy, mint a liliom üde hamva,
       mint a fehér és a pirosan égő
       rózsa és a csiszolt elefántcsont!

Ontsd le, szép lány, ontsd le hajad selyem
       patakját, mely mint szőke arany ragyog;
       tárd ki, szép lány, tárd ki nyakad havát,
       hókarod és vakítva-büszke vállad!

Nyisd ki, szép lány, nyisd föl azur-szemed,
       melyet csókolnak puha, könnyü pillák,
       tárd ki, szép lány, tárd ki elém ma rózsa-
       kebled tíruszi biborát!

Nyujtsd az ajkad, az eleven korált,
       hogy galambcsókod kegyesen betöltse,
       hogy betöltse, megölje balga lelkem;
       szívemig üt gyönyörű ajakad parázsa.

Mért szivod ki véremet? – Irgalom!
       Född be kebled, rejtsd el az égi, kettős
       dombot, amelyet a tej alighogy duzzaszt!

Tárt öledből illatosan fahéj és
       méz és dús gyönyörök csapata árad,
       född be kebled, mely ragyogó havával
       elvakítva szemem halálra sebzi!

Irgalom! – Nem látod, alélva küzdök?
       Félig, drága! megölt máris a Szerelem!