Szüret
szerző: Ady Endre
A lombhulláskor vigaszunkra
Eljön a víg szüret megint,
Lesz már, ami fölmelegítsen,
Ha kissé hűsebb szél legyint.
A szőlős-kertek vígan vannak,
Aki most búsul, mind bohó,
Egy jelszavunk legyen szüretkor:
A dáridó, a dáridó.
A világ kezd már szörnyen kopni,
Megavult, ócska, színtelen,
Borzasztó sok az ember gondja,
A bánat is töméntelen.
Könnyítsünk hát bús sziveinken,
Lobbanjon fel a régi láng,
Álljon elő egy pillanatra
A régi, boldog, jó világ!
Hajh! Régen amikor Tokajnak
Nektárt adott vesszeje,
Hányszor borult égi mámorba
Az ember gondterhelt feje.
A durranó hangos mozsártól
Visszhangzottak a völgy s hegyek,
Jó bort ivott a magyar ember,
Nem holni vinkót, rossz levet.
Most homok táplál bennünket,
De azért jó a drága nedv,
Ki nagy szükségben meg nem issza,
Az ─ Istenemre ─ nagy balek.
A gondot csak a bor gyógyítja
És erre a szüret mi jó!
Szüreteljünk hát víg kedéllyel:
Éljen a jókedv, dáridó!!