Színházi poézis
szerző: Ady Endre
Ady másoktól kapott, színészekhez írt állítólagos verseket idéz cikkében. A kontextushoz lásd: Színházi poézis – Titkos költők.
[I.]
Levél
Blahánénk, Barbink, csalogányunk,
A mi szemünkben legnagyobb,
Igaz vajon, hogy fáj a lelked
A táj után, mit elhagyott?...
Mondd: nem igaz. Hisz a te lelked
Ihletet, lelket itt kapott.
Ha valaha tán el is válnál,
Meglásd, a lelked itt hagyod.
[II.]
Katonának nem jó lenni,
Mert sokszor kell messzi menni,
Lóra ülni nehéz kedvvel,
Égő, meleg szerelemmel.
De amikor téged látlak,
Katonasor, nagyon áldlak,
A te ajkad nem csókolna,
Hogyha huszártiszt nem volna.
[III.]
Szohnerkének
Te vagy a liliomfehérség,
Egy szép álom, mely elrepül,
Te vagy a testet öltött szépség,
Amerre jársz, száz vágy repül.
Óh, mint szeretném Heine úrral
Fejedre tartanom kezem,
Hogy maradj meg ilyennek mindig,
Tisztának, szépnek, édesem.
[IV.]
A pénzpiac nagyon drága
A közélet sivár, árva,
De mióta látlak téged,
Bliktri nékem a közélet.
Gyermek lettem, gyermek újra,
Egy jóságos tündér ujja
Megérintett s újra élek,
Adjő nyárig, óh, közélet.
[V.]
Szólnak a harangok,
Valahol temetnek,
Bizonyosan amaz Azrák
Törzsökéből, kik meghalnak,
Ha egyszer szeretnek.
Szólnak a harangok,
Tán nem is temetnek.
Óh, bár lennék amaz Azrák
Törzsökéből, kik nem halnak
Bele, ha szeretnek.
[VI.]
Hozzá
Hajad viharzó, sötét hullám,
Szemed sugáros, enyhe éj,
Kicsiny kezed, parányi szácskád,
Dúlt arcod csupa szenvedély.
Mikor a színpadon kacérul
Rám nézel, lehajtom fejem,
Rád gondolok én, primadonnám
És gondolatban ─ vétkezem.