Szén

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Szén
szerző: Somlyó Zoltán

A kályhából a forró szén bíborlón
arcomba süt a vasrostélyon át:
én is szén voltam, fekete, kemény szén
s most együtt fújjuk a lángok dalát.

Mert égni, égni! mindeneknél szentebb,
a kályha alján, vagy egy nő mögött!
Nem szégyenből pirul a szén, amelyet
egy fázós kéz a tűz közé lökött!

Szén: testvérem, anyagom, ősi testem,
csak melegítsed őt is ma, ez esten,
ma még a hold is olyan bíztató…

Adj meleget a testének, amelyre
Krisztusként, vérzőn vagyok odaverve
s amely fehér és hideg, mint a hó…