Sirató (Carducci)
A fa, amely felé kis
kezecskéd nyujtogattad,
a rőtvirágú, gazdag,
szép gránátalmafa,
amott a néma kertben
áll friss zöldbe borulva,
épp most éleszti újra
a nyár fényharmata.
Megtépázott, kiszáradt
fámnak virága, gyermek,
kietlen életemnek
egyetlen csillaga,
alszol fekete földben,
hideg földben örökké
és fel nem ébreszt többé
nap, szeretet, csoda.