Saint-Merry muzsikusa
| Saint-Merry muzsikusa szerző: Guillaume Apollinaire, fordító: Radnóti Miklós |
Végre köszönthetek hát lényeket akiket nem ismerek
Előttem mennek el s ott távol összegyűlnek
S míg mindaz ismeretlen amit belőlük látok én
Reményük épen oly erős akárcsak az enyém
Nem ezt a világot éneklem én s a többi csillagot sem
Éneklem mindazt ami még történhetik velem túl e világon és a csillagokon túl
A bolyongás örömét éneklem s hogy belehalok annak gyönyörét
1913 május hó 21
Holtak révésze és harapós ragyogás
Sok milliónyi légy keringett épp a fényben
Mikor egy ember szeme sem volt orra sem füle sem
Elhagyta a Sebastó-t s a rue Aubry-Le-Boucher-ra tért
Fiatal barna férfi volt s eperszínű az arca
Ember ó! Ariane
Fuvolán játszott s a zene irányította lépteit
A rue Saint-Martin sarkánál megállt
Játszva a dalt amit énekelek s amit én költöttem egyszer
A járkáló asszonyok megálltak mellette
Jöttek felé mindenfelől
Amikor hirtelen Saint-Merry harangjai elkezdtek zengeni
A muzsikus abbahagyta játékát s ivott
A rue Simon-Le-Franc sarkán a kútnál
Majd Saint-Merry hallgatott
És újrakezdte dallamát az ismeretlen
S a rue de la Verrerie felé amerről jött most visszalépkedett
Az asszonyraj követte hogy befordult
Kijöttek a kapu alól
Jöttek a keresztutcákon át bolond szemekkel
S a dallamos csábító felé röpködött kezük
Felé ki játszva énekét csak ment közömbösen
Felé ki rettentően lépkedett
Majd máshol
Hány órakor indul Párisba egy vonat
E pillanatban
Szerecsendiót potyogtattak Molukkán a galambok
S ugyancsak ekkor
Mit csináltál a szobrásszal bomai misszió
Máshol
A nő megy át egy hídon mely Bonnt Beuellel köti össze s Pützchen irányában eltűnik
És ép e pillanatban
A polgármesterbe szerelmes egy leány
S egy másik negyedben
Versenyezz hát költő az illatszerárusok címkéivel
Ti sem mutattatok meg végül is sokat az emberből ó nevetők
Nyomorukból mindeddig egy kevéske zsírt ha nyertetek talán
De mi akik beléhalunk már abba hogy egymástól távol élünk
Kinyújtjuk karjainkat és e síneken gördül felénk az árúval rakott hosszú vonat
Mellettem ültél a bérkocsi mélyén és sirdogáltál
És íme most
Hozzám hasonlítasz hozzám hasonlítasz boldogtalanul
Úgy hasonlítunk egymásra mint a múlt évszázad építészetének
Tornyokhoz hasonló magas kéményei
Magasabban járunk mi most s nem érintjük a földet se már
S amíg köröttünk a világ forgott és változott
A Verrerie-n az asszonyok vonultak előttük a boldog legény
S menetük hosszú volt akár egy nap ha nincs kenyér
Kíséret ó kíséret
Mikor Vincennes-be ment az udvar még nyaranta
Mikor követ jött Párizs akkor volt ilyen
Mikor Suger soványan loholt a Szajnapartra
Mikor a zendülés elült Saint-Merryben
Kíséret ó kíséret
Az asszonyraj még egyre nőtt s kiáradt
Már a szomszédos sikátorokra is
És akár a pontosan kilőtt golyók suhognak
A cél felé követték a zenészt
Ó! Ariane és te Paquette és te Amine
És te Mia és te Simone és te Mavise
És te Colette s te legszebb Genevieve
Büszke tartással és mégis remegve mentek
A pásztorének dallamára
Lépegettek gyorsan s könnyedén
A dalra mely üres fülükbe zengett
Az ismeretlen egy eladó ház előtt megállt egy pillanatra
Öreg és elhagyott lak
Betörve mind az ablak
Tizenhatodik század szülte ház
Az udvarán teherkocsik aludtak
Imé a hely hová a muzsikus betért
S zenéje már-már messziről s oly vágyakozva szállt
Az asszonyok a puszta házba is követték
Torlódva mint a nyáj tódultak mind utána
Mindannyian mindannyian nem néztek hátra sem
Nem sajnálták mit épen abbahagytak
Sem azt ami mögöttük elmaradt
A napot s az életet s amit magukban hordtak azt sem
S a rue de la Verrerie-n már egy lélek sem maradt
Csupáncsak én magam s Saint-Merryből a pap
Beléptünk mind a ketten ámde benn
A régi házban nem volt senkisem
Ímé az este
Az angélus szólal meg most Saint-Merryben
Kíséret ó kíséret
Ilyenkor tért meg a király Vincennes-ből hajdanán
És jött a sapkakészitők egy csapatja
És jöttek a banánkereskedők
És jött a csendőrség az út két oldalán
Ó éj
Epedő asszonytekintetek vonuló nyája
Ó éj
Fájdalmam s vágyam ó te mindhiába bátor
Fuvola hangja száll s elfoszlik arra távol