A lap feldolgozottságának foka

Rossz természet

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Rossz természet
szerző: Ábrányi Emil

Kis otthonunkba jólét, nyugalom,
Boldogság költözött.
Kis otthonunkban gyermek és virág.
Én kedvesem, be édes a világ
Hű karjaid között!

Én többre, jobbra nem vágyom soha!
E nyájas házi kör,
Mely daltól hangos, mint a csalogány
Elrejtett fészke, - e derűlt magány
Nekem vigasz, gyönyör.

Csak egy bajom van: rossz természetem,
Mely bánkódásra készt
E tündérország fénye közepett!
Mely addig bánt, míg lelkem fáj, eped,
Míg bú s harag emészt!

Elandalodva sokszor hallgatom,
Ha együtt vagy velem:
Csengő dalod, szép hangú zongorád...
De a magasztos, halk összhangon át
Jajt hallok hirtelen.

Úgy tetszik, mintha száz és száz alak
Zokogna most felém!
Vinnyogna minden pince és odú,
És nézne rám rettentő bánatú
Tömérdek földi lény!

A kárhozottak végtelen hada
Keskeny szobámba gyűl;
Bősz, néma váddal sápadt képükön
A börtön minden söpredéke jön
És szőnyegemre űl.

Elém térdelnek rongyos kis fiúk,
Elém mindannyian,
És fázik és sír valamennyi mind;
Bár mind oly édes, mind oly gyenge, mint
Az én apró fiam!

S ekkor hiába bőség, kényelem, -
Nekem vigaszt nem ad
A rám mosolygó kedves, drága lét.
Hiába érzem szívem gyönyörét,
És áldott sorsomat.

Míg ember lesz, ki érzi a nyomort,
Ki éhségtől beteg;
Míg lesz egy koldus, épp oly földi lény,
Mint én, ki élek a jólét ölén -
Én sírok, szenvedek!