Revistyei dala

A Wikiforrásból
Revistyei dala
szerző: Majláth János, fordító: Kazinczy Ferenc

Három magas halmon lebegve békén,
   Messzére hint sugárt egy korona;
Sok század óta díszlik fényes székén,
   S a hír reá szebb-szebb virányt fona.
Több társinak földünk minden vidékén
   Nem hátrált eddig meg tulajdona;
Mert míg harcz dúlt az ég más sarka mellett
Reá új s új dicsőség s fény lövellett.

Ím a vihar fellázadott szárnyára,
   Előrohan pusztító zajszele;
Villám lobog, s ledől sok büszke vára,
   Halállal ijeszt a köd éjjele:
Hiába! kár nem száll tetőnk ormára;
   Sülyed, ki harczra dölyfben fölkele.
E dicstetőket bármely vész rettentse,
Nem tűnt el onnan nyugalom s szerencse.

Mert szent jel véd ott minden boldogságot,
   S a legdicsőbb, melyet föld nyerhete.
Fel, fel, folyók! kérdjétek e világot,
   Hűbb népeket, mint mi, nevezhet-e?
Tud-e főnknél nemesb hatalmasságot?
   S van-e keresztnek ily tündöklete?
Halom, kereszt, korona sugárzással,
Ezernyi évig diszlendő egymással.