Régi énekek ekhója
szerző: Ady Endre
Ne kötődj velem, Sátán, ne kötődj,
Fáj még a seb és nem hegged hamar,
Hát igenis, igenis, igenis,
Azért éltem tragikusan, bután,
Mert a sorsom magyar.
Lám, mért kergetted el mosolyom,
E szépen betanultat,
Hát igenis, igenis, igenis
Most már megint ezerszer átkozom
A multat, multat.
És bánom is én, bánom is én,
Hogy sirni ujra merek
S hogy kitört ősi barbárságom,
Megvasaltságom kinevetik
A vasalt emberek.
Rejtegettem magamban, mint Halál
Csunya, gyáva gondolatát,
Utálatos mentséget
S mint erdő a csenevész,
Legutolsó vadát.
De most szökell belőlem
Fekete Égig futva:
Hát igenis, igenis, igenis,
Életem magyar átkok
Fröccsölő szégyen-kutja.
Ne kötődj velem, Sátán, ne kötődj,
Láng-villád mindent fölkavar,
Hát igenis, igenis, igenis
Csuf és borus csak az az életemben,
Ami magyar.