Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Kilencedik fejezet

← Nyolcadik fejezet

Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára) szerző: Rejtő Jenő

Tizedik fejezet →

Kilencedik fejezet

Hogy került ide Mr. A. Winter, kit indulás előtt alig egy órával Sigorszki, habár a gőzös műtőjében, de mégis a kéznél lévő altató mellőzésével, olyan alaposan elvert és lerugdosott a hajóról?
Egyszerűen és gyorsan került vissza ismét, mivel Sigorszkit a hajón tudta, nyugodtan elment a milliomos lakására.
- Adja vissza a pénzemet! - zokogta erélyesen a titkárnak, aki már csak maga volt a lakásban.
- Miért?
- Nem állok szóba magával! Csaló! Vagy visszaadja a pénzt, vagy feljelentem!
Thorn úgy érezte, hogy az állásába kerülhet, ha a vesztegetés kiderül. Az ördög vigye el! Azonban nem volt nála csak néhány shilling.
- Várjon itt meg. Hozom a pénzét.
A. Winter búsan ült és a körmét rágta, amikor valahonnan egy úr érkezett frottírban. Szintén köpcös volt, valamint igen bús. Illetve ennek a bújába némi komor elszántság is vegyült.
- Van szerencsém.
- Jó napot. Nevem A. Winter.
- Úgy!... Szóval ön az?! - kérdezte a zord fürdőző támadóan. - Mondja csak, mit tud ön voltaképpen Sambi-Sumbiról! És a Tulango-törzsről?!! Mi!?
„Ujjé!”, kiáltott lelkileg rémülten A. Winter. „Verés jön!”
- Kérem... én ezekről mit sem tudok - hebegte, és ijedten hozzáfűzte nyomban: - De ha kívánja, megtanulok róluk bármit!
- Igen? - kérdezte nyersen, és körülnézett, mint aki súlyos fémtárgyat szeretne a keze ügyébe. - Általában, uram, mondja csak el: mit visz magával egy tengeri Hannibál?
„Helyben vagyunk!”, sikoltott belülről A. Winter. „Hannibáltól egy hajszálnyi Rubikon választ­ja el az első pofont!”
- Én úgy értesültem - lihegte hátralépve, rekedten -, hogy tengeri útra... izé... leveskockát... illetve... száraztésztát!... És... megvan! Sámfát visznek!... - Hirtelen elcsüggedt, és így szólt: - Ne kérdezzen tovább. Lássunk hozzá, verjen meg, mert este dolgom van.
A zord strandoló nézte. Tetőtől talpig, megvetéssel, de rejtett irigység is lappangott a tekintetében.
- Tisztában van azzal, hogy én most félig agyonverem?
- Egy percig sem kételkedtem ebben.
És zsebóráját kitette az asztalra. Már az első verésnél megállt.
- Hát nézze - szólt nyájasan Gustav Bahr. - Ön a halál torkában van. Ha azt akarja, hogy a halál krákogjon egyet nyelés helyett, úgy fürödjön meg!
- Mi?
A rejtélyes egyén, mint valami túlvilágról visszatért bosszúálló masszőr lelke, vészjóslóan mondta:
- Fürödjön meg, ha kedves az élete!
- Kérem... - hebegte rémülten, és mint aki vértanúsága tudatában a hóhérbárd elé maga készül, kigombolta a mellényét.
- Önt elviszem valahová, hogy cáfolatot adjon le! De ehhez az kell, hogy rendbe hozza magát! Fürödjön meg! - Ismételte kísértetiesen a masszőr, és szeme mohón csillogott.
A gyermeki A. Winter öt perc múlva a kádban ült, és mosolyogva paskolta a vizet. Úgy látszik, minden jóra fordul.
Később azonban ráébredt, hogy ellopták a ruháját és rázárták az ajtót.
Csak jó negyedóra múltán nyílt ki ismét, és a doktor bátortalanul kinézett. A többit tudjuk. Fülig Jimmy becsomagolta A. Wintert a kisebb szekrénybe, visszavitte a hajóra és most vígan verték ismét Chaplinért, Hannibálért, a száraztésztáért és egyéb súlyos vétkei miatt.
De A. Winter már nem erőltette a felvilágosítást, alig tiltakozott, sőt bizonyos fokig állan­dó­sult, új életkörülménynek tekintette a verést, tehát két pofon és egy rúgás közben eszébe ötlött, hogy elhagyta valahol a szemüvegét.
Theo most végre úgy érezte, hogy ezzel a tolakodó frátert elintézi alaposan, és Fülig Jimmy úgy látszik, alkalmazója iránti szolidaritásból szintén képen törölte a szerencsétlen csillagzat alatt született orvost.
Nagyon megverték dr. A. Wintert.
Tanulság: Aki mindenben ártatlan és mégis mindenért sír, azt, úgy látszik, előbb-utóbb az ok és okozat sorrendjének felcserélésével meg is verik visszamenőleg mindenért.
És közben pőrén állt ott. Ezért külön megverték.
- Ugye tudja, miért kap verést? - lihegte Theo.
- Persze, hogy tudom. Hannibálért.
- És Colombusért?! És Chaplinért?!
Keserűen bólogatott.
- A világ összes hírességéért nekem kell lakolni. És ezután jön a sámfa, valamint a száraz tészta.
- Most majd gondoskodunk róla, hogy ne szaglászhasson! A fenékbe kerül.
Az iratszekrény A. Winterrel a mélybe került, miután nagy nehezen sikerült térddel, ököllel hosszas erőlködés után begyömöszölni a helyére, pedig Fülig Jimmy már azon volt, hogy felmegy és kölcsönkéri Maxbelltől a cipőhúzót. Végül úgy-ahogy az orvos erősen össze­hajtogatva meglapult a szekrényben, mint egy mélabús dosszié, és ekkor rázárták az ajtót.
- Vége az egésznek - lihegte Fülig Jimmy. - Ez a bolond tanár két délkörrel eltévesztette a maga szekrényét. És én vagyok az oka. Nagyon bánom.
- Én nem adom fel a reményt - szólt sóhajtva Theo. - Talán életjelt ad majd otthonról.
És úgy látszik, a milliomos eltalálta. Egy hidroplán érkezett a Stanley Up To Date fölé, nem messze a hajótól egészen a víz fölé száll, kidob egy kis bóját és elrepül...
Levél!... Már hozzák is! Mr. Theónak szól! Mohón kaptak utána. Fülig Jimmy alig tudta türtőztetni magát.
- Akkor mégis megnyertük a játszmát - súgta.
Azonban tévedett, mert ez állt a levélben:
„Dear Mr. Theo!
Sajnos, súlyos hiba történt és igyekszem jóvátenni. Itthon felejtette mindkét pizsamáját! A sárgát már nem hordta, de a kékpettyesre szüksége lesz. Nem küldtem a repülővel, mert nincs kivasalva. Délben felkeresett egy szélhámos, hogy adjak pénzt, mert repülni óhajt, mivel közös csalást terveztek Önnel. Természetesen nyomban kidobtam. Gustav Bahr özvegye (?) felkere­sett, hogy kalauzoljam San Franciscóban. Megmutattam neki az új halcsarnokot. Nincs el­ragad­tatva. A hölgy ma este elindul a SACRAMENTO nevű hajón. Azt állítja, hogy a lelke Önökkel van. Közöltem, hogy kísérteteket lát, amit nem tagadott, de a spiritizmus nevű ideg­állapotát hozta fel mentségül. Több alkalommal szájharmonikázott és engem ez nagyon ingerel. Különben azt állítja, hogy az expedíció védőszelleme. Remélem azonban, hogy ez a veszély nem fenyeget komolyan. De amennyiben csakugyan megfordulna hajójukon a hölgy szelleme, és találkozik vele Mr. Theo, úgy közölje vele, hogy itt hagyta a napernyőjét, és megőriztem. Újság nincs. Sok szerencsét kíván:
Harry C. Thorn.
U.i.: Menyasszonya visszaküldte jegygyűrűjét, felbontotta az eljegyzést és állítólag lelövi Önt. Itthon hagyta a fürdőkabátját is.”
Először Fülig Jimmy szólalt meg.
- Mondja, Mr. Theo - kérdezte merengve -, honnan szedte maga össze a világmindenség legnagyobb állatait?
- Úgy találomra alkalmaztam őket, ahogy magát.
Sötét események előszele fújdogált az éledő alkonyi áramlattal, és Theo komoran szítta szivarját a korlátnál. Nem éli túl a blamázst.
- Jöjjön le a rabhoz - súgta mellette a sok baj okozója, Fülig Jimmy, előkelő ruhájában. Most már jó lesz kibékíteni a firkászt, ha lehet!
- Sürgönyözni fogunk Thornnak - mondta Mr. Theo. - Csak ő segíthet, vagy a csoda. Ha ő segít, az már magában véve is csoda.
- És közben eljön az a szellem-nő.
- Azt nem várjuk be...
- Hm... És ha jön a lelke? A szájharmonikával?
Theo ránézett. Szomorú, megvető bólogatással. De nem szólt. „Hülye.” Ez látszott a szemén.
Közben leértek a fenékbe, hogy utánanézzenek A. Winternek, és kinyitották az iratszekrényt. Kissé fejbe ütve álltak.
Mr. A. Winter a kívülről elzárt szekrényből egyszerűen eltűnt!
Theo szájtátva meredt famulusára.
- Ez... igazán cifra!...
A csigalépcsőn semmi esetre nem mehetett fel. A hordókba és a deszkaládákba nem fért bele felnőtt ember. Tüzetesen átkutatták a raktárat.
- Szőrén-szálán eltűnt!
- Mr. Theo - mondta Fülig Jimmy -, én régi fiú vagyok a vízen. Fogadjon meg egy tanácsot. Eztet a szót speciel, hogy kísértet, sohase mondja hajón. Én nem vagyok babonás, és nem hiszek a badarságokban, mert aki minden hétfőn hármat köp kelet felé egy barna kavicsra, azt nem érheti megrontás. Elhiheti hát, hogy itt nem egy antiintelligens matrózfélével áll szemben. De felvilágosodottságom ellenére óva intem, hogy eztet a szót használja, mert sosem lehet tudni, mi jön ki belőle, ha ezek a buta, dajkameséket hívő matrózok meghallják.
- Kísértetek nincsenek, Mr. Fülig. Csak kísérteties csirkefogók.
- Mi ez?!
Egy finom fuvallatnyi szájharmonika-szólam nyöszörgött fel a sötétben, és nyomban elnémult.
Mr. Theo nem szólt semmit. Körülnézett. Egy lélek sem lehetett ott rajtuk kívül.
- Itt... most már - szólt rekedten Fülig Jimmy - ne álljunk...
Gyorsan felmentek, és jó volt a friss levegőt beszívni.