Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Huszonkettedik fejezet
| ← Huszonegyedik fejezet | Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára) szerző: Rejtő Jenő | Huszonharmadik fejezet → |
Huszonkettedik fejezet[szerkesztés]
Theo Vasziccsal kilépett a kajütből.
- Hol harmonikáztak? - kérdezte az oroszt.
Vaszics helyett másvalaki felelt. Hosszú sípfutam. Egy rácsos lámpa lengett, csapkodott veszett zörgéssel.
A szél átsüvített a hajón, és feltűnt a morajló tenger rézsút emelkedő lapja, véges-végig fehér, harsogó tarajok özönlésében. A Stanley Up To Date csikorogva megdőlt.
Watson is sápadt volt. Akár van kísértet, akár nincs, pánik fenyeget. Ez bizonyos.
Most másfelől hallatszott a fuvallat. Egészen halk, leheletnyi, zizzenő sípfoszlányai egy harmonikának.
- Ez nem lesz így jó, kapitány - dörmögte valaki.
- Keressük, emberek! - mondta Theo. - Itt csirkefogásról van szó, és pofonok következnek.
De jól tudta, hogy ezt nem hiszik. Theo a hajófenékben kutatott, Watsonnal együtt. A. Winter rejtélyét is itt nyelte el a fenék.
- Itt nem bújhat el senki - szólt Watson. - Úgy szoktam a rakodást intézni, hogy ilyesmire ne legyen mód.
Theo a földre pillantott véletlenül. Meghökkent. Egy könyv! Most már Watsonnal sem merte közölni egyes észrevételeit. Ügyesen felemelte a földről, hogy a kapitány ne lássa, és zsebre csúsztassa gyorsan.
Egy harmonikafutam... Azután veszett lábdobogás felettük. A matrózok rohantak a hajó orrába. Üldözték a láthatatlan harmonikázót.
Semmi! Pedig innen jött a hang.
- Menjen mindenki lefeküdni - mondta Mr. Theo. És ő is a kabinjába ment. Üres lett a fedélzet. Az eső alig szemerkélt. Mr. Theo egy lámpánál megnézte a könyvet. Még jó, hogy ő találta meg.
HARMONIKAGYAKORLATOK
Csak állt és nézte. Mi lehet?... Van kísértet? Mégiscsak lenne valami?... A saját kabinja előtt állt, és egész világosan hallott egy halk futamot. Éppen az ő kabinjából!
Egy ugrás és benn volt...
Lehet, hogy végül hinnie kell a kísértetekben?! Senkit sem látott. De a földön egy szájharmonika. A szoba közepén, ahol öt perc előtt még nem feküdt a hangszer. A szekrényt belülről bágyadtan kaparászták. Gustav Bahr még él? Ezt nem hitte volna!
- Járt itt valaki?...
- Uram... Borzasztó...
- Vegyen erőt magán!
A tanár siralmasan súgta:
- Honnan?...
Mr. Theo kisurrant. Hát most majd utánanéz!
Érezte, hogy ott kint az éjszakai hajón rátalál a megoldásra. Kivette a revolverét és megnézte. Pedig már ő is sejtette, hogy itt revolverrel nem lehet harcolni. Most megérintette valaki a karját, és egy hang súgta:
- Jöjjön le a hajófenékbe...
Nő volt! Megfordult, de addig már elsuhant. Most! Most érezte, hogy valami megoldás jön. Valami félelmetes, de valószerűségénél fogva megnyugtató. A sötét, ázott fedélzeten végigsietett, és lement a fenékbe.
Ijedten hátrahőkölt nyomban, és eltakarta a szemét.
Valahol fent, egész magasan, váratlanul fény gyúlt ki, és egyenesen az arcába világított, hogy elvakította.
- Maradjon ott, ahol van! - mondta egy halk, de értelmes női hang a gazdátlannak tűnő fényforrás mögött. - Ha jelt ad, vagy megmozdul, nem talál meg soha!
- Nem fogok mozdulni, de oltsa el a lámpát. Idegesíti a fény az arcomat, és megláthatják fentről.
A fény kialudt.
És abban a pillanatban a fiú kezében megcsillant a készen tartott lámpa, és egyenesen oda világított, ahol az iménti hangot hallotta.
...Lilian Hiller ült ott fenn, gumikabátban.
- Maga... maga rendezi... ezt az ostoba komédiát?!
- A komédiát maga rendezte - szólt a nő, és helyreállt lelki egyensúlyát jelző pimaszsággal harangozott ott fenn, két csinos lábát lengetve.
- Kérem, itt a raktárban tilos a dohányzás! - szólt erélyesen Theo. - Ön meggyújthatja az egész hajót!
- Az sem volna csoda. Naponta hajszolnak, mint egy vadat. Kész szerencse, hogy a férfiaknak nincs eszük. Ön természetesen kivétel. Magának sincs esze, de nem férfi.
- És miért, ha szabadna tudnom?
- Mert fenyeget egy védtelen nőt.
- Mondja kérem, miért csinálja ezt a szájharmonikázást?
- Ha becsületszavamat adom magának arra, hogy nem én harmonikázok, akkor elhiszi?
- Nem.
- Hát akkor becsületszavamat adom. És amennyiben nem hiszi el, úgy megsértett. Nem én szájharmonikázok, de tudom, hogy ki szájharmonikázik, és nem árulom el.
- Szereti?
A nő letámasztott tenyérrel két kezefejét térdhajlásai alá feszítve üldögélt ott fenn a magasban, és csücsörítette a száját, hangtalan fütyörészéssel. Theo legszívesebben felpofozta volna ezt a szemtelent.
- Azt kérdeztem, hogy szereti-e?! Feleljen az embernek!
- Hogy ordít!
- Szereti?
- Ki szereti, ha ordítanak? Eltűröm, mert így hozza a helyzet, ha egy védtelen kísértet és egy neveletlen milliomos találkoznak.
- És ha szépen kérem, hogy mondja meg: azt az illetőt szereti, aki harmonikázik?
- Nagyon.
- Miért jött a hajóra titokban? Hiszen meghívtam!
- Maga teljesen modor nélküli kijelentéseket használt rólam, a fülem hallatára! Esze ágában sem volt felvenni a hajóra.
- És ezt nekem mondja?! Hát nem könyörögtem?
- Akkor már nem szállhattam a Stanley Up To Date-re. Pedig akartam. Elsőrangú rablótámadást rendeztem, de ki tehet arról, ha bérencem, ez a szenvedélyes amatőr, rablónak álcázva úgy szájon kapta, hogy kegyed elájult, mivel tejfölből van és selyemcukorból.
És cigarettára gyújtott. És harangozott a lábaival.
A nő káprázatos pimaszsága olyan hatalmas szuggesztív erővel hatott, hogy szinte képtelen volt szólni.
- Szóval ön bérelte fel a támadóimat?
- Pardon... Én a saját támadóimat béreltem fel. Köztük sajnos a második tisztjét, akit Nyakig Jimmynek hívnak...
- Nem Nyakig, hanem Fülig!
- Lehet. Ha befejezte anatómiai előadását, hadd folytatom. Most hogy szálljak fel a hajóra, amikor minden pillanatban elárulhat ez a... Szemig Elek.
- És nem mondaná meg, hogy kicsoda ön?
- Gustav Bahrné.
Ez erős volt! Pedig hát folyton ezt mondták, és egy könyvet is talált, és ennek ellenére főbekólintotta a hír.
- Ma... ga... Gustav Bahrné?
- Igen! Aki elől szökött. Ne vegye részemről szimpátia jelének, ha ez nem sikerült önnek!
És most igaz könnycseppek csillantak meg a szemén, és kitárta karját ott a magasban, mint egy boldogtalan légtornásznő a trapézen, támasz nélkül. - A férjem után jöttem! Gustav! Akit sem a spiritizmus, sem a tudomány nem bírt visszaszerezni...
Mr. Theo egy pillanatra kissé szégyenkezve lehajtotta fejét, és ez a pillanat úgy látszik, elég volt a kétségbeesett hölgynek arra, hogy a férfi fejére essen.
Mr. Theo összeverte az arcát, fejét a ládák között, de felugrott és megmarkolta az elsuhanó Lilian vékony vállát. Szövet reccsent... szakadt valami, egy pofon hullott. Theo nem eresztette!... Rántott egyet. Egész közelről érezte a kölniszagú lihegést:
- Eresszen... Kérem, eresszen... - súgta reszketve. - Én elárultam magamat... önként, mert láttam, hogy előhúzza a revolverét, és rettenetesen megijedtem... hogy öngyilkos lesz...
Miért hitte ezt el nyomban? Nem volt öntelt férfi. És mégis tudta: ez a közveszélyesen hazug kis hölgy igazat mondott.
- És a szájharmonika?
Felesleges volt folytatnia. Valahol a sötétben, mintha egy halk lélegzet kapna visszhangot, egészen légies nesze zizzent egy harmonikafutam kezdetének és azon nyomban elhalt...
A fiatalember másodpercnyi zsibbadt ámulása közben Lilian ügyesen kirántotta csuklóját, és eltűnt...
...Hajnalodott, és lassan botorkált a lépcsőn. A fedélzet már néptelen volt. Elhatározta, hogy tapasztalatát nem közli senkivel. Még önmagával sem tudja megértetni mi volt, amit tapasztalt? De hová a csudába tud eltűnni egy pillanat alatt, hogy nem találni?
Erről a nőről csak egyet tudott most már csalhatatlan bizonyossággal megállapítani. Azt, hogy ő szereti. De őrületesen... A nőnek sem lehet közömbös, mivel szemtelen, pimasz és goromba, mint egy pokróc. Őlordsága kabinjához ért... Valamit dörmögött magában.
...Watson fülkéje. Ez a csinos, fiatal kapitány rossz akvizíció volt. A bolondos, örökké bajt kereső Fülig Jimmy, továbbá a félszemű, de sosem félig részeg Vaszics nélkül nem sokra ment volna. Ezt lássuk be férfiasan...
Ritkás esőcseppek csapódnak az arcába, és figyel. Kissé ideges... Rosszul működik a szív errefelé... Valaki azt mondja halkan Watson fülkéjében:
- Halomra dönti minden számításunkat, ha Quebra nem jön elénk!
- Attól nem félek - mondta egy másik hang. - De ez az átkozott harmonika elronthat mindent.
Hohó!... Mi ez?
Kopogtatott és belépett. Szinte kiesett az ajtón ámulatában.
Ördög és pokol! Watson egyedül volt a kabinban!
Hol van az, akivel beszélt? Elbújni itt nem lehet.
- Parancsol, uram? - kérdezte hűvös udvariassággal, a szokott kirakatbábu-mosolya kíséretében Watson. Theo erőt vett magán.
Ösztönösen érezte: helyesebb, ha nem említi, hogy hallott valamit. Mit kezdhet a nyílt tengeren, ha színvallásra készteti Watsont.
- Aggasztónak tartja a legénység hangulatát! - Eléggé...
Hová tűnhetett, akivel beszélt?
- Remélem, nem lesz több meglepetés.
De tévedett. Amikor Fülig Jimmyvel közölte, hogy a kapitány és a legénység terveznek valamit, váratlanul megjelent a rádiós.
- Egy hajó vészjeleket ad. Kazánrobbanás érte!
- Teljes gőzzel odasietünk! - kiáltotta Theo. - Mi a neve a hajónak?
- Na Mi Újság, Wagner Úr?