Piszkos Fred közbelép (Fülig Jimmy őszinte sajnálatára)/Huszonegyedik fejezet
szerző: Rejtő Jenő
Huszonegyedik fejezet
[szerkesztés]Ezalatt egy hasonlóan kísérteties jelenet játszódott le Fülig Jimmy kabinjában e titokzatos, éji órán, és talán még jelentősebb őrültekházává avatta a hajót, mint amilyen az ideig már úgyis volt. Az eset előzménye még a koraesti órákra nyúlik vissza, amikor Mr. Theo nem találta meg az igazi tanárt, és elhatározta, hogy megkísérli véget vetni az útnak. Majd egy közelebbi szigetnél kiteszik a tanárt (Fülig Jimmy szekrényéből), és megtalálják. Mindegy! Leplezzék le... Itt emberek életéről van szó. Többről is!
Fülig Jimmyt hívatta.
- Figyeljen. Kap ötezer dollárt, ha vállalja, hogy maga száll partra, és ha baj lesz, magára vállalja a botrányt, büntetés nem jár érte.
- Az részletkérdés.
- A fő, hogy előbb tesszük partra. Most figyeljen. Zárkózzék be Gustav Bahrral, és próbálja el azt a Livingstone-szerű jelenetet.
- Az milyen szerű?
- Gustav Bahr tudja, hogy mit kell mondani. Maga most jegyezze meg, és próbálja ki vele. A parton, ahová éjszaka kitesszük, várja majd önt a tanár egy bennszülött sátra előtt. Mint egykor szegény Livingstone a Kongó vidékén Stanley-t. Maga odalép, és azt mondja: „Ha nem csalódom, ön Mr. Gustav Bahr?” Erre ő azt feleli: „Yes...” Ön valami olyat mond: „Áldom az Istent, hogy megtaláltam...”
- Megjegyzem eléggé igaz a mondás. És ki a Livingstone?
- Egy másik tudós, aki régen meghalt Afrikában, de előbb eltűnt, mint ez a Gustav Bahr.
Fülig Jimmy alig várta, hogy elcsendesedjék a hajó. Most lesietett a kabinba, bezárta az ajtót, és kiengedte utasát az első osztályú szekrényből.
- A fene egye meg magukat - szólt elsősorban a nagy ember, kissé sápadtan, és tagjait lendítve, mint egy életre kelt átmeneti kabát, ha örül, hogy végre „kilógja magát”. A laza tartású ágyterítőt még most is viselte. E tekintetben Wagner úréhoz hasonló anarchia jellemezte.
- Itt most ne saját szöveget mondjon. Figyeljen ide. Magát partra tesszük. Ott ül majd a sátorban, én odalépek, megkérdezem a nevét, ön azt mondja:
„Yes”, én azt mondom: „Az Isten áldja meg.”
- Ez egy marhaság.
- Az biztos. De hát alkalmazott ne kritizáljon.
És lejátszódott a világhírű párjelenet ekképpen:
Fülig Jimmy, mintha most érkezne, a szerkényhez sietett.
- Á! Jó reggelt! - üdvözölte a portást, ki hanyagul, de világhírű emberhez méltó pózban, vállán átvetett ágyterítővel állt ott. - Jó, hogy látom! Ugyebár ön Gustav Bahr, a nyomaveszett földrajztanár?
Meglepő válasz következett:
- Nem. Én Livingstone vagyok.
Fülig Jimmy a fejéhez kapott dühében:
- Maga ló! Az egy másik színdarab! Az eltűnt a Kongónál, és nagyon régen történt, habár szintén beteg egyén volt. Ne kavarja itt össze nekem! Maga a saját nevét mondja. Tehát: kicsoda ön?
A másik vállat vont, mint akinek nem áll módjában segíteni a dolgon:
- Higgye el, nekem sem kellemes, de én Baruch T. Livingstone vagyok. Ha akarja, mondhatok álnevet, de a tényállás ez - védekezett a Pacioci portása.
- Maga eltűnt már egyszer a Kongónál is? Nem először csinálja ezt a szélhámosságot?
- Én húsz év előtt csakugyan eltűntem, de Bostonból, mert egy elárusítóleány papája töltött revolverrel keresett a városban.
Livingstone életét egy véletlen szerencse mentette meg: Mr. Theo lépett be a kabinba, és kiszabadította.
Már kék volt.
- Ez a gazember hülyét csinál belőlem! - üvöltötte a fregattfőhadnagy.
- Uram... - nyöszörögte a portás - mire esküdjem meg, hogy Livingstone vagyok?
- Ez az ember csakugyan Livingstone - tisztázta az ügyet a milliomos.
- Szóval, akkor nem halt meg a Kongónál?
- Majd mindent megmagyarázok, most jöjjön velem, beszélni akarok magával.
Fülig Jimmy aggódva követte. Elállt az eső és a szél. Gyönyörű éjszaka volt.
- Mi történt?
- Alig jelentős. Watson gazember.
Sötét éjszaka volt. És a kis hajó teljes gőzzel haladt távol a civilizációtól, egyre bizonytalanabb, misztikusabb és fenyegetőbb sors elé...