A lap feldolgozottságának foka

Petőfihez (Ábrányi Emil fordítása)

A Wikiforrásból
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
Petőfihez
szerző: François Coppée, fordító: Ábrányi Emil


Mint a szegény utas, kit zordon tél-időn
A nyájas háziasszony szelíd tűzhelye véd,
Míg arcza elborul — halk búcsút venni jön,
És homlokon csókolja a háznak gyermekét,

Ekép siettünk hozzád, Magyarhon franczia
Vendégei, kezünkben virágok dús füzére,
Hozzád, óh! költő-harczos, hazád kedvencz fia,
Ki énekeltél neki s meghaltál bátran érte.

Lángész hevében égni s meghalni csatatéren !
Fennállni büszke érczben s porladni sir nélkül!
De nem sajnállak érte, —: irigyellek óh testvérem !
Ember dicsőbb, szebb sorsban itt lenn nem részesül!

Hol nagy szivedre gázolt vérszomjas csőcselék,
S meghaltál, hogy ne halj meg többé soha, soha,
Ested helyén bizonynyal vad rózsa bokra ég.
Oh! szerelem s szabadság fenséges dalnoka!

Vad rózsa bokra, melyben szép lelked még virul!
— S jegyespár arra bolygván, mit ifja keze tör:
Virágodtól a kedves hőbb szerelemre gyúl,
Az esküben több báj lesz, a csókban több gyönyör.

S ha enyhe alkonyon ott ül a csalogány,
— Szárnyas, szabad kis dalnok, ki bokrod meglelé —
Reszket, megittasul rózsádnak illatán,
S dalol, dalol büvölten a csillagok felé !