Palinódia
szerző: Reviczky Gyula
Nagy bánatom van, szörnyü bánatom!
Kerget kopár, utatlan utakon.
Ugy megrontott, ugy összeforrt velem,
Hogy lelkemről nem rázhatom le, nem!
Mig ifju voltam, küzdöttem vele;
De íme, megjött életem dele,
S melyet hiszékeny ifjuság igért:
Az a világ csak légvár, semmiség.
Óh, éltem átka, sűrü rengeteg,
Van-é utad, mely kifelé vezet?
Van-é tul csöndeden, homályodon
Egy kis zugoly, hol megnyugodhatom?...
Örök magányban, életem delén
Meghasonolva a reménnyel, én
Itt állok, s vissza már nem térhetek;
Nem kezdhetek egy másik életet.
Gonosz lidércz, ki egykor biztatál,
Ki, hogy kövesselek, csábitgatál:
Meddig kövessem áltató nyomod'?
Végső szavam hozzád: Légy átkozott!
Sokáig, bár a szívem vérezett,
Koldus-reménnyel áldottam neved';
De te a szenvedőt kigúnyolod.
Jaj, a ki hisz neked. Légy átkozott!
Ki tudja, meddig bírja még szivem
S hol roskad össze majdan vériben...
Nem bánom én, akárhol, egyre megy;
Azt nézem én csak, hol pihenhetek.