Országuti szent

Országuti szent
szerző: Sárközi György

Nyugat, 1934. 16. szám

Lába körül tömjén az utak pora,
Melybe nagyokat rug rongyos bocskora,
Feje körül dicsfény a muslicahad,
Mely egy legyintésre füstként szétriad.

Fekete kezében görbehátu ág,
Azzal üzi vissza a pogány kutyát,
Ki nagy csaholással háborut izen,
Mikor falut ér az országuti szent.

Tarisznyája tágas, bőven belefér
Az itt-ott hullajtott kegyelemkenyér,
És ha a varrásban még morzsa marad,
Vendégül lát néhány éhes madarat.

Köpenyét is szerte szabná szivesen,
De köpenye, sajnos, nincsen neki sem,
Kalap hijján Krisztust sem köszöntheti,
Ki keresztjén bádog karját szétveti.

Se lova, se ökre, se nagy gondjai,
Se háza, se földje, szent sehonnai,
Nem övé még az sem, amit rug, a por, -
Majd a másvilágon rákerül a sor.