az ókor minden más népeinél elfoglalt helyzetéhez képest a legnemesebb és legemberségesebb vala.
A szerelmet, az élet e virágát, e hatalmas érzeményt, mely az emberben csudákat mivel, a legrégibb korban találjuk fel a zsidóknál a családi élet bensőségében; s a házasság szentségéről szóló legmagasztosabb fogalmaknak terjesztője ezen nép vala, melynél a többnejüség megtiltva nem, de elterjedve sem volt soha. A judaizmus egy férfiu és egy nő közötti házasságot tanit, az egynejüséget, mely egyedül felel meg a judaizmus benső lényegének és a házasság szentségének. A többnejüség azon kevés példái, melyekre a bibliában akadunk, hogy egyes magánzók egynél több, vagy egyes királyok sok feleséget, egész háremet tartottak, csupán kivételt képeznek, és szintén azt bizonyitják, hogy a népnél általában az egynejüség divott. Nem meglepő tehát, hogy ama rendelet, melyet rabbi Gersom »a számkivetés világitó fénye«, a tizennegyedik század elején kora legtöbb rabbinusi tekintélyeinek hozzájárulásával Wormsban a kétnejüség ellen kibocsátott, Németországban és Francziaország északi részében oly könnyen elfogadásra talált. A kétnejüség egyébiránt Dél-europában is, s különösen Spanyolországban igen ritka volt, és csak rendkivüli esetekben köttetett. Az ilyen házasság kötéséhez királyi
