XVII. FEJEZET.
Az Úr imádságának „Amen” záradékáról.
I. Mily jelentése és haszna van e szócskának?
E szócskát szent Jeromos[1] Máté evangéliumának magyarázatában az Úr imádsága pecsétjének nevezi; amint valóban az is. Azért, valamint előbb figyelmeztettük a híveket, hogy készüljenek elő, mielőtt az Úr imádságához fognak: úgy most szükségesnek tartjuk, hogy megismerjék az ima záradékának és végének okát és jelentését is. Mert nehezebb az imádságot ájtatosan végezni, mint jól kezdeni. Tudja tehát a hívő nép, hogy sok és bőséges a haszon, melyet az Úr imádságának záradékából nyerünk: de mindannyi között legbőségesebb és örvendetesebb haszon azoknak megnyerése, a miket kértünk; mint fönebb eléggé kifejtettük. Az imának ezen utolsó része által pedig nemcsak azt nyerjük meg, hogy imádságunk meghallgatatik, hanem némi nagyobbakat és magasztosabbakat is, mintsem szavakkal ki lehetne fejezni.
II. Micsoda jók háramlanak az emberekre az imádságból?
Minthogy az emberek az imádság által Istennel beszélgetnek, mint sz. Cyprián[2] mondja, az isteni Fölség kimagyarázhatlan módon közelebb van az imádkozóhoz, mint a többihez, kit azonfelül különös adományokkal ékesít, úgy, hogy, a kik az Istent buzgón kérik, némileg összehasonlíthatók a tűzhöz közelítőkkel, kik, ha fáznak, fölmelegülnek, ha melegük van, izzadnak: úgy azok, Istenhez járulván, az áhítat és hit mértéke szerint buzgóbbakká válnak; mert lelkük Isten dicsőségére buzdul, értelmük csodálandóképpen megvilágosíttatik s így isteni adományokkal tetéztetnek. Mert a szentírásban áll:[3] „Megelőzted őt az édesség áldásaival.” Például szolgál mindenkinek ama nagy Mózes,[4] ki, az Istennel való összejövetel- és beszélgetéstől visszatérvén, némi isteni fénynyel tündöklött, úgy, hogy Izrael fiai szemeibe és arczára nem nézhetének. Valóban, kik oly nagy buzgósággal imádkoznak, Isten jóságát és fenségét csodálatosan
