vonatkozó javakat is kértünk : most pedig kérjük, hogy távoztassa tőlünk mind a lelki, mind a testi rosszakat, mind ezen, mind az örök élet bajait.
IV. Mik kívántainak meg abban, ki bűnbocsánatot akar nyerni?
De mivel annak megnyerésére, a mit kérünk, megkívántatik, hogy kellőleg kérjük: szükségesnek látszik annak előadása, hogyan kell elkészülve lenniük azoknak, kik Istentől azt kérni akarják. A lelkészek feladata tehát a népet oktatni, hogy annak, ki azért akar esedezni, mindenekelőtt szükséges vétkét megismernie, azután azt éreznie és megbánnia, végre teljesen meggyőződve lennie, hogy Isten kész megbocsátani a bűnösöknek, ha az említett lelkülettel és készülettel bírnak, nehogy a bűnök keserű emlékét és megismerését a kétségbeesés kövesse a bocsánat felől, mint egykor Káinnál és Judásnál, kik Istent csak bosszúállónak és büntetőnek, nem egyszersmind kegyesnek és irgalmasnak képzelték. E kérésnél tehát oly érzülettel kell bírnunk, hogy bűneinket bánkódva elismervén, Istenhez mint atyához, nem pedig mint bíróhoz folyamodjunk, kérvén őt, hogy velünk ne igazsága, hanem irgalmassága szerint cselekedjék.
V. Mely okok indítják az embert bűneinek megismerésére?
Bűneink megismerésére könnyen indíttatunk, ha magára Istenre figyelünk, ki erre int bennünket a szentírásban. Mert Dávidnál írva van:[1] „Mindnyájan elhajlottak, mindegyütt hasztalanokká lettek: nincs, ki jót cselekedjék, egyetlen egy sincs.” Hasonló értelemben szól Salamon:[2] „Nincs igaz ember a földön, ki jót cselekedjék és ne vétkezzék.” Ide tartozik[3] ez is: „Ki mondhatja: tiszta az én szívem, tiszta vagyok a bűntől? Ugyanezt írja sz. János,[4] hogy az embereket elrettentse az önhittségtől. „Ha azt mondjuk, hogy nincs, vétkünk, magunkat csaljuk meg, és igazság bennünk nincs.” És Jeremiás:[5] „És mégis mondod: Bűntelen és ártatlan vagyok én, azért forduljon el tőlem a te haragod. Íme én törvénybe szállok veled azért, hogy azt mondod: nem vétkeztem.” Mindezek mondásait ugyanaz, ki
