hogy ugyanazon módon szenteltessék meg a földön, miként mennyben; az az: hogy a földi megszenteltetés kiterjedésére egyenlő legyen a mennyeivel, (mert ez semmikép sem lehetséges) hanem, hogy az szeretettől és a lélek legbensőbb buzgalmából történjék.
IV. Hogyan szentelhetjük meg Isten nevét, mely már magában is szent?
Jóllehet teljesen igaz, hogy Istennek neve magában véve nem szorul megszenteltetésre, mivel úgyis szent és rettenetes,[1] mint maga Isten természeténél fogva szent s hozzá semmi szentség, melylyel öröktől fogva nem bírna, nem járulhat: mindazáltal, mivel a földön sokkal kisebb iránta a tisztelet, mint a mely őt megilleti, sőt némelykor káromlásokkal és istentelen szavakkal sértetik, azért óhajtjuk és kérjük, hogy dicséretekkel, tisztelettel és dicsőítéssel magasztaltassék, azon dicséretek, tisztelet és dicsőítés példájára, melyek neki az égben adatnak, az az: hogy tisztelete és dicsőítése elménkben, szívünkben és szánkban legyen úgy, hogy őt minden, mind külső, mind belső tisztelettel illessük és a legfölségesb, szent és dicsőségteljes Istent, a fensőbb és mennyei lakosokat utánozva, teljes tisztelettel vegyük körül. Mert mint a mennyeiek a legszebb összhangzásban dicsőítik és magasztalják Istent: úgy kérjük, hogy ugyanaz történjék a földön is és minden nemzet megismerje, tisztelje és imádja Istent, hogy a halandók között egyáltalán senki se találkozzék, ki a keresztény hitet föl ne venné és aki magát egészen Istennek szentelve, ne hinné, hogy a szentségnek minden forrása őtőle ered és hogy semmi sem tiszta vagy szent, a mi az isteni név szentségéből nem származik.
V. Hogyan lehet Isten neve szent a hitetlenekben?
Mert az Apostol bizonyítja, hogy az egyház megtisztíttatott[2] „a víznek fürdőjével, az élet igéje által.” Az életnek igéje pedig az Atyának, Fiúnak és Szentléleknek nevét jelenti, melyben megkereszteltetünk és megszenteltetünk. Minthogy tehát senki kiengesztelődésben, tisztaságban és tökéletességben nem részesülhet, ha azonfölül Isten nevét segítségül nem hívja: óhajtjuk és Istentől
