„Ki vagy mennyekben.”
XVIII. Minthogy Isten mindenütt jelen van, miért mondatik, hogy lakhelye különösen az égben vagyon?
Mindenki tudja, ki Istenről helyesen gondolkodik, hogy Isten mindenütt, minden helyen jelen van, a mit nem úgy kell érteni, mintha ő részekre osztva egyik részszel egyik, a másikkal a másik helyet foglalná el és töltené he. Mert az Isten lélek, felosztás alá tehát nem esik. Ki is merné Istent, – mintha tért foglalna, – valamely hely határai közé szorítani, hisz ő maga mondja magáról:[1] „Valljon az eget és földet nem én töltöm-e be?” A mit ismét úgy kell érteni, hogy Isten az eget, földet és mindazt, a mit az ég és föld magokban foglalnak, erejével és hatalmával átkarolja; nem pedig, hogy őt valamely hely korlátozza. Mert jelen van Isten mindenekben vagy mint azok teremtője, vagy mint a teremtettek fenntartója; semmi hely, semmi határok által úgy korlátolva és meghatározva nincs, hogy mindenütt mind lényegére, mind hatalmára nézve jelen ne volna. A mit sz. Dávid e szavakkal fejez ki:[2] „Ha felmegyek az égbe, te ott vagy.” Ámbár pedig mindenütt és mindenben jelen van az Isten és határokkal, – mint mondottuk, – korlátolva nincs: mégis gyakran említtetik a szentírásban, hogy lakhelye mennyben vagyon; ez azonban azért történik, mert az ég, melyet látunk, a világnak legnemesebb része és romlatlan marad s mivel erőre, nagyságra, szépségre a többi testeket felülhaladja és meghatározott, állandó mozgásokkal bír. Hogy tehát Isten az embereket az ő végtelen hatalmának és felségének, mely leginkább az ég műveiből tűnik ki, szemlélésére buzdítsa, ez okból mondja a szentírásban, hogy az égben lakik. De amint a szentírásból látjuk, gyakran kijelenti, hogy nincs a világnak oly része, melyet Isten lényegével és hatalmával be nem töltene.
XIX. Minő elmélkedési tárgyat szolgáltat a híveknek azon részecske: „Ki vagy mennyekben.”
Azonban a hívek e gondolatnál necsak mindenek közös Atyjának, hanem egyszersmind az égben uralkodó Istennek
