bír, hogy általa a mennyei ajándékok bőségét nyerjük. Mert egyrészt a Szentlelket számunkra vezérül és segítségül megnyeri, másrészt a hit megtartását és tisztaságát eszközli, s a büntetésektől szabadulást, a kísértetekben isteni segedelmet és az ördög fölött győzelmet szerez. Valóban az ima az örömnek bő forrása. Azért mondá az Úr:[1] „Kérjetek és megnyeretik, hogy örömötök teljes legyen.”
III. Az isteni fölség mindig meghallgatja az ájtatos imát.
Kétséget sem szenved, hogy Isten a buzgó imát meghallgatja, mint kitűnik a szentírás számos helyeiből, melyek közül, minthogy általában ismeretesek, példakép csak azokat érintjük, melyek Izaiásnál olvashatók. „Mert akkor, úgymond,[2] könyörgesz és az Úr meghallgat, kiáltasz és mondja: íme jelen vagyok;” és ismét:[3] „És leszen, mielőtt kiáltanak, én meghallgatom; és még mikor szólallak, meghallom.” Azok példáit pedig, kik Istentől meghallgattattak, minthogy majdnem megszámlálhatatlanok és ismeretesek, elhallgatjuk.
IV. Miért nem nyerjük meg néha, a miket kérünk?
Azonban megtörténik néha, hogy a mit Istentől kérünk, meg nem nyerjük. Úgy van; de akkor leginkább gondoskodik rólunk az Isten, vagy mivel más nagyobb vagy bővebb adományokkal ajándékoz meg bennünket, vagy mivel a mit kérünk, nekünk sem nem szükséges, sem nem hasznos; sőt tán fölösleges és káros hatású lehetne, ha megadná. „Mert némelyeket, így szól szent Ágoston,[4] megtagad az Isten könyörületességből, miket megád haragból.” Némelykor az is megtörténik, hogy oly szórakozottan és hanyagul imádkozunk, miként magunk sem figyelünk azokra, a miket mondunk. Mivel pedig az ima az elmének Istenhez való felemelése, ha ima közben a lélek, melynek Istenre irányozva kell lennie, tétováz és az ima szavai minden buzgóság és ájtatosság nélkül figyelmetlenül mondatnak: az ilyen imádkozás üres hangját keresztény imának hogyan mondhatjuk? Azért épen nem lehet csodálni, ha Isten akaratunkat
