pereket méltatlansággal ne nyújtsák, se fösvénységgel ne táplálják. A mi fáradozásuk és munkájuk bérét illeti, azt az igazság és méltányosság szerint határozzák meg.
XVIII. Mikor nem teljesítik jól kötelességüket a kereső felek és vádlók?
A kereső feleket pedig és a vádlókat inteni kell, nehogy valakinek szeretetből vagy gyűlölségből, vagy más indulatból, igazságtalan bevádolás által kárt okozzanak. Végre ez isteni parancs minden jámbor embernek szól, hogy a gyülekezetekben és társas körökben mindig igazán és meggyőződésből beszéljenek, semmit ne mondjanak, a mi mások becsületét sérthetné, még azok felől se, kiktől megsértve és bántalmazva érzik magokat, mivel meg kell emlékezniük, hogy azokkal oly viszonyban és összeköttetésben vannak, mint ugyanazon egy testnek tagjai.
XIX. Mi módon lehet a keresztényekkel a hazugság utálatosságát megismertetni?
Hogy pedig a hívek a hazugság bűnét szívesebben kerüljék, bizonyítsa be nekik a plébános e bűn súlyosságát és rútságát. Mert a szent iratok[1] a hazugság atyjának az ördögöt nevezik. Az ördög ugyanis, mivel az igazságban meg nem állott, hazug és a hazugság atyja. Hozza fel ezen gonoszság eltávoztatása végett azon károkat, a melyek a hazugságot követik és minthogy ezek számtalanok, a károk és nyomorok forrásait és okait adja elő. És pedig először is, hogy mennyire megbántja Istent és mily nagy gyűlöletét vonja magára a hamis és a hazug ember. Salamon ama bizonyítékával világosítsa fel:[2] „E hatot gyűlöli az Úr és a hetediket utálja lelke: a kevély szemeket, a hazug nyelvet, az ártatlan vért ontó kezeket, a gonosz gondolatokat forraló vért, a gonoszra sietve futó lábakat, a hazugságokat beszélő hamis tanút és azt, ki az atyafiak közé visszavonásokat hint.” stb. Ki biztosítja tehát azt, ki Isten előtt oly gyűlöletes, hogy legsúlyosabban ne bűnhődjék.
