tisztelete után sóvárognak, a kik mint a prófétánál olvassuk:[1] „a gonoszt jónak és a jót gonosznak” mondják s a kiknek kerülésére és körünkből való eltávolítására int Dávid e szavakkal:[2] „Az igaz feddjen meg engem irgalmasságban és dorgáljon meg engem; de a bűnösök olaja ne kenje az én fejemet”. Mert noha ezek felebarátokat épen nem rágalmazzák, mindazáltal neki igen ártanak, mivel még vétkeit is dicsérvén, okot szolgáltatnak a bűnökben egész élete végéig való megmaradásra. E nemben pedig gonoszabb ama hízelgés, a mely a felebarát kárára és veszedelmére tör. Így Saul, midőn Dávidot a filiszteusok dühének és fegyverének akará kitenni, hogy megöljék, e szavakkal hízelgett neki:[3] „Íme nagyobbik leányom Merob, őt adom neked feleségül; csak légy erős férfiú és harczolj az Ur hadaiban”, így szólították a zsidók Krisztus Urunkat csalárd szavakkal:[4] „Mester! tudjuk, hogy igazmondó vagy és az Isten útját igazságban tanítod”.
XII. A barátok hogyan hízelegnek ártalmasan veszélyesen beteg barátjuknak?
Sokkal ártalmasabb a barátok, atyafiak és rokonok beszéde, a melyet néha hizelgőleg intéznek azokhoz, a kik halálos betegségben levén, már haldoklanak, midőn azt állítják, hogy még nincs mit félnie a haláltól; midőn biztatják, hogy víg és jókedvű legyen és őt bűnei meggyónásától, mint a legleverőbb gondolattól elrettentik; végre midőn elméjét elfordítják attól, hogy a végső veszedelemre, a mely igen is jelen van, gondoljon és arról elmélkedjék. Azért mindenféle hazugságot kerülni kell, de legfőképp azt, a mely valakinek nagy kárt okozhat. A legistentelenebb hazugság pedig az, midőn valaki a vallás ellen vagy a vallás felől hazudik.
XIII. E parancs ellen vétkeznek a gúnyiratok szerzői, a tréfából vagy haszon végett hazudók és a képmutatók is.
Továbbá azon gyalázások és becsmérlésekkel is igen meg lehet bántani Istent, a melyeket az úgy nevezett gúnyiratok és
