IX. Kiket kell a rágalmazók közé sorolni?
Hogy pedig e hűn minőségét, mely által valaki rágalmaztatik, teljesen megismerjük, tudnunk kell, hogy az ember becsületét nemcsak a felhozott rágalom sérti, hanem a vétségek nagyítása és sokasítása is és ha az, a mit valaki titokban követett el és ha mi ezt megtudjuk, a jó hírre nézve ártalmas és rut: ha azt valaki ott, akkor és azoknak kibeszéli, a kiknek tudniok nem kell, az ilyent méltán lehet kisebbítőnek és rágalmazónak nevezni. Azonban nincs nagyobb becsmérlés, mint azoké, a kik a kath. tant és annak hirdetőit ócsárolják. Hasonló vétket követnek el azok, kik a hamis tanok és tévelyek tanítóit magasztalják.
X. Kik a rágalmazót hallgatják, vagy a barátok közt viszálykodást támasztanak, rágalmazók.
Ezek számába tartoznak és ezek vétkében részesek azok is, a kik az ócsárló és rágalmazó emberekre hallgatván, a gyalázókat meg nem feddik, hanem velők örömest egyetértenek. Mert nehéz meghatározni, írják sz. Jeromos[1] és Bernát,[2] a kettő között melyik kárhozatosabb, rágalmazni-e vagy a rágalmazót meghallgatni; mert nem volnának rágalmazók, ha nem akadnának, a kik rájuk hallgatnak. Ezekhez tartoznak azok, a kik ravaszságuk által az embereket egymástól elidegenítik, egymás ellen ingerlik és a viszályok terjesztésében nagyon gyönyörködnek, úgy, hogy a legszorosabb kapcsokat és viszonyokat hazug beszédek által szétszakítván, a legbizalmasabb barátokat örök ellenségeskedésre és fegyver fogásra késztetik. E ragályt így kárhoztatja az Ur:[3] „Ne légy rágalmazó, se árulkodó a nép között”. Ilyenek voltak többen Saul tanácsosai közül, a kik azon voltak, hogy annak jó indulatát Dávidtól elidegenítsék és a királyt ellene felingereljék.
XI. E törvény a hízelgést is tiltja.
Végre vétkeznek e részben a nyájaskodó emberek és a hízelgők, a kik nyájassággal és színlelt dicséretekkel befolyást gyakorolnak azok füleire és szíveire, a kiknek kegye, pénze és
