szövetségben Isten sok helyen Ígéreteit esküvel erősiti, mint Ábrahámnak[1] és Dávidnak, ki Isten esküjéről feljegyző:[2] „Megesküdött az Úr és nem bánja meg; te pap vagy mindörökké Melkizedek rendje szerint”.
XVI. Kimutatása annak, hogy a helyesen tett eskü dicséretre méltó.
Nem is nehéz belátni, miért dicséretre méltó az eskü, ha valaki az egész dolgot figyelmesen megfontolja és mind eredetét, mind czélját szemügyre veszi. Mert az eskü a hitből származik, melylyel az emberek Istent minden igazság szerzőjének hiszik, a ki sem nem csalatkozhatik, sem másokat meg nem csalhat; „kinek[3] szemei előtt mindenek fedezetlenek és nyilvánvalók”; ki végre minden emberi dologról csodálandó gondviselésével intézkedik és a világot kormányozza. Tehát e hitte] felruházva hívják az emberek Istent az igazság tanújául, kinek hitelt nem adni istentelenség és gonoszság volna.
XVII. Az eskü czélja a perlekedések és czivakodások meg szüntetése.
A mi pedig czélját illeti, az eskü arra való és egyenesen arra czéloz, hogy az emberek igazságát és ártatlanságát bebizonyitsa, a perlekedések és czivakodásoknak véget vessen; mint az apostol is tanítja a zsidókhoz[4] irt levelében.
XVIII. Mily tekintetben tiltotta meg Krisztus az esküt?
Ez állítással nem is ellenkeznek Üdvözítőnk ama szavai sz. Máténál:[5] „Hallottátok, hogy mondatott a régieknek:, hamisan ne esküdjél; teljesítsd pedig az Urnák esküvéseidet. Én pedig mondom nektek, hogy teljességgel ne esküdjetek; sem az égre, mert Istennek királyiszéke; sem a földre, mert az ő lábai zsámolya; sem Jeruzsálemre, mert nagy király városa; fejedre se esküdjél, mert egy hajszálat sem változtathatsz fejérré vagy feketévé. Legyen pedig a ti beszédetek: úgy úgy, nem nem;
