Olvassák tehát figyelmesen mind ezen oktatásokat, mind pedig a sz. zsinat határozatait[1] a házassági akadályokról, melyek vagy a lelki atyafiságból, vagy a köztisztesség törvényéből, vagy a paráználkodásból származnak és gondjuk legyen ezekre a híveket is oktatni.
XXXI. Miként kell elökészülniök azoknak, a kik házasságra lépnek?
Ezekből kitetszik, hogyan kell a híveknek elkészülve lenniük, midőn házasságot kötnek. Meg kell gondolniok. hogy nem emberi, hanem isteni dologhoz fognak, melyhez a szívnek különös feddhetlensége s jámborsága szükséges, mint az ó törvénybeli atyák példái eléggé mutatják, kik, jóllehet az ő házasságaik szentség méltóságával nem bírtak, mindazonáltal azok iránt mindenkor legnagyobb vallásossággal és szent tisztelettel viseltettek.
XXXII. A szülök beleegyezését a házasságkötésbe ki kell kérni.
A többi közt pedig főkép inteni kell a gyermekeket, hogy szüleik vagy azok iránt, a kiknek felügyelete s hatalma alatt vannak, oly tisztelettel legyenek, hogy azok tudtán kívül, vagy épen ellenükre s beleegyezésük nélkül házasságra ne lépjenek. Mert az ó szövetségben látjuk, hogy a fiak házasságát mindig az atyák intézték; kiknek akaratáról, melyet ez ügyben tekintetbe kell venni, úgy látszik, az apostol is szól e szavakkal:[2] „A ki házasságra adja szűz leányát, jól cselekszik ; de a ki nem adja, jobban cselekszik.”
XXXIII. Mit kell előadni a házasság tényére nézve?
Hátra van azon része, mely a házassággal való élést illeti: a miről úgy szóljanak a lelkipásztorok, hogy egyetlen szót se ejtsenek ki, mely a hívek füleit sértené, a jámbor lelkeket megbotránkoztathatná, vagy őket nevetésre indíthatná. Mert valamint az Ur beszédei tiszták:[3] úgy igen illendő, hogy a keresztény nép tanítója is oly szólásmóddal éljen, a mely különös komolyságot s fedd hűtlenséget mutasson. Azért kettőre kell különösen oktatni a híveket, hogy t. i. nem a testi gyönyör és kéj miatt kell a
