XXVI. Ki törvényes kiszolgáltatója az egyházirend szentségének?
Bizonyos, hogy annak kiszolgáltatása a püspököt illeti, a mit a sz. írás tekintélyével, kétségtelen hagyománynyal, az összes sz. atyák tanúságával, a zsinatok határozataival, az egyház gyakorlatával s szokásával igen könnyű lesz bebizonyítani. Jóllehet némely apátnak meg van engedve, a kisebb és nem szent rendeket néha föladni, mindazáltal senki sem kételkedhetik, hogy ez a püspöknek tulajdon tiszte: kinek egyedül szabad feladni a többi rendeket, melyek nagyobbaknak s szenteknek neveztetnek és kívüle senkinek. Mert alszerpapokat, szerpapokat s áldozárokat egyedül a püspök szentel; püspökök pedig, az apostolok hagyománya szerint, mely az egyházban mindig megőriztetett, három püspöktől szenteltetnek fel.
XXVII. Miért kívántatik az egyházi rendekre fölavatandókban kitűnő jámborság?
Most annak kifejtése következik, hogy kik alkalmasak ezen szentségre, különösen pedig az áldozárságra és azokban főkép mik kívántainak meg. Ebből ugyanis könnyű lesz meghatározni, mire kell vigyázni a többi rendek föladásánál, mindeniknek tiszte és méltósága szerint. Hogy pedig ezen szentség körül a legnagyobb gondosság szükséges, kitűnik onnan, mert a többi szentség azok megszenteltetésére és hasznára nyújt malasztot, kik azokban részesülnek, de a kik a szent rendéket felveszik, azért nyerik a mennyei kegyelmet, hogy az ő szolgálatukkal az egyházról és igy minden ember üdvéről gondoskodva legyen; miből azután megérthetjük, miért történnek a fölszentelések csak meghatározott napokon, melyeken az egyház legrégibb szokása szerint ünnepélyes böjtök vannak parancsolva, hogy t. i. a hivő nép ájtatos és sz. imákkal a szent dolgok oly kezelőit nyerje Istentől, kik ily fönséges tiszt hatalmának helyes és az egyház hasznára való kezelésére alkalmatosak legyenek.
XXVIII. Mily erkölcsi és életfeddhetlenség kívántatik a fölszentelendőben?
Mindenekelőtt tehát igen szükséges, hogy azt, a ki áldozópappá szenteltetik, erkölcsös és feddhetlen élete ajánlja, nemcsak
