anyaga valamely természetes, vagy mesterségesen előállított dolog: a törödelem szentségének pedig anyagféléje (quasi matéria), mint a trienti zsinat[1] kijelentette, a penitentziatartónak cselekedetei, t. i. a bánat, gyónás és elégtétel, melyek, a mennyiben a vezeklőben a szentség teljességére, s a bűnök teljes és tökéletes bocsánatára isteni rendeletből kívántainak, e tekintetben a törödelem részeinek mondatnak. De nem azért nevezi a szent zsinat e cselekményeket „anyagfélének”, mintha a valóságos anyag jelentésével nem bírnának; hanem azért, mivel nem olyan anyag, mely külsőleg alkalmaztatnék, mint a viz a keresztségben, és a krizma a bérmálásban. Midőn pedig magok a bűnök is e szentség anyagának mondatnak, ha a dolgot jól megfontoljuk, belátjuk, hogy ez az előbbitől épen nem különbözik. Mert valamint a tűz anyagának mondjuk a fát, melyet a tűz ereje megemészt: úgy a bűnök, melyek a törödelem által eltöröltetnek. helyesen nevezhetők e szentség anyagának.
XIV. A törödelem szentségének alakja.
De az alak kifejtését sem kell elmulasztani a lelkipásztoroknak, mivel e dolognak ismerete a hívek lelkét arra serkenti, hogy e szentség kegyelmét a legnagyobb buzgósággal fogadják. Az alak pedig ez: „Én tégedet feloldozlak”a mi kitetszik nemcsak azon szavakból:[2] „A miket feloldoztok a földön, fel lesznek oldozva mennyekben is”, hanem magának Krisztus Urunknak tanításából, melyet az apostoloktól vettünk. Es mivel a szentségek azt is kifejezik, a mit munkálnak és ama szavak: „Én tégedet feloldozlak”, azt jelentik, hogy e szentség kiszolgáltatása által a bűnök bocsánatát eszközli: világos, hogy ez a törödelem tökéletes alakja. Mert a bűnök mintegy bilincsek, melyek fogva tartják a lelket, és melyek alól a törödelem szentsége által feloldozást nyernek. A mit nem kevésbbé igazán mond ki a pap azon emberről is, aki a tökéletes bánat ereje által, mely a gyónás szándékát magában foglalja, már bűnei bocsánatát nyerte Istentől.
XV. Mi hasznuk van a szentség alakjához adott könyörgéseknek?
Azonkívül több könyörgés adatik hozzá, nem mintha szükségesek