hosszabb időn át a bor színe alatt tartogatnák, a borszín megeczetesül. Igen sokan vannak továbbá, kik a bornak izét, sőt még szagát sem állhatják ki. Nehogy tehát az, a mit lelki üdv végett kell adni, a testi egészségnek ártson, igen bölcsen rendelte az egyház, hogy a hívek csak a kenyér színe alatt áldozzanak. Tekintetbe veendő ok még az is, hogy több tartomány igen nagy borhiányban szenved s más helyről sem lehet azt tetemes költség nélkül és máskép, mint igen hosszú és nehéz utakon szállítani. Azután, a mi mindenek közt leginkább e dologhoz tartozik, meg kellett czáfolni azok tévelyét, kik tagadták, hogy mindenik szín alatt egészen van jelen Krisztus, és azt állították, hogy a kenyér színe alatt csak a vérnélküli test, a bor színe alatt csak a vér foglaltatik. Hogy tehát a katholikus hit igazsága mindenkinek jobban szeme elé állíttassák, igen bölcs rendelettel az egyik, t. i. kenyér színe alatt való áldozás hozatott be. Egyéb okokat is gyűjtöttek össze, kik e tárgyról értekeztek: melyeket, ha a szükség úgy kívánja, fölemlíthetnek a plébánosok. Már most a kiszolgálóról kell értekeznünk, hogy semmit se mellőzzünk abból, a mi e szentségről szóló tanításhoz tartozik.
LXV. E szentség tulajdonképeni kiszolgálója a pap.
Elő kell tehát adni, hogy egyedül a papoknak adatott hatalom az oltáriszentséget elkészíteni s a híveknek kiosztani. Hogy pedig az egyházban mindig meg volt azon szokás, hogy a hivő nép a papoktól vette a szentségeket, a szent cselekményeket végző papok pedig önmagukat áldoztatták meg, a trienti sz. zsinat[1] határozatilag kimondta és egyszersmind megmutatta, hogy e szokást, mint az apostoli hagyományból származottat, lelkiismeretesen meg kell tartani, főleg miután ennek világos példáját hagyta nekünk Krisztus Urunk, ki szent testét mind megáldotta, mind az apostoloknak sajátkezüleg nyújtotta, De hogy még inkább kifejezze féltékeny gondoskodását ily nagy méltóságú szentség irányában, nemcsak hogy egyedül a papoknak adatott a kiszolgálási hatalom, hanem törvény által meg is tiltotta az egyház, hogy senki se merje, ha föl nincs szentelve, a szent edényeket, kendőket és más eszközöket, melyek annak megszenteléséhez szükségesek,
- ↑ Trient. zsin. 13. ül. az oltárisz. 10. szab.
