hódolva évenkint csak egyszer venni magukhoz az Ur testét; hanem tudják meg, hogy gyakrabban kell ismételni az oltáriszentségben való részesülést. Azonban általános szabályt fölállítani nem lehet: valljon ez havonkint vagy hetenkint, avagy naponkint hasznosabb-e? Még legbiztosabb szent Ágoston azon szabálya:[1] „Úgy élj, hogy naponkint magadhoz vehesd”. Azért a plébános kötelessége gyakran inteni a híveket, hogy, valamint szükségesnek tartják a testnek megadni naponkint a táplálékot: szintúgy a léleknek e szentséggel való naponkinti táplálásának és élelmezésének gondját el ne hanyagolják; mert világos, hogy a léleknek nem kevésbé szükséges a lelki, mint a testnek a természetes eledel. Igen hasznos lesz pedig e helyen ismételni azon fölötte nagy és isteni jótéteményeket, melyeket, mint fönnebb megmutattuk, az oltáriszentségben való részesülés által nyerünk. Azon előképet is föl lehet hozni, hogy[2] „naponkint kellett a testi erőket a mannával fölüditeni”: valamint a sz. atyák bizonyság tételeit is, kik e szentség gyakori vételét szerfölött ajánlják. Mert nem egyedül szent Ágostonnak véleménye:[3] „Naponkint vétkezel, naponkint vedd magadhoz”, hanem, a ki szorgalmasan ügyel, könnyen beláthatja, hogy ez volt nézete mindazon atyáknak, kik erről írtak.
LIX. Bebizonyítása annak, hogy hajdan az egyházban gyakori áldozás volt szokásban.
Hogy volt egykor idő, midőn a hívek naponkint magukhoz vették az oltáriszentséget, az Apostolok cselekedeteiből tudjuk.[4] Mert mindazok, kik akkor a keresztény hitet vallották, igaz és őszinte szeretettől annyira lángoltak, hogy szünet nélkül imádságra s egyéb jámbor cselekedetekre szentelvén magukat, az Ur teste szent titkainak vételére naponkint készen találtattak. E szokást később, hihetőleg mivel elhanyagoltatott, Anaklet,[5] igen szent életű vértanú és pápa némileg fölujitotta: megparancsolta ugyanis, hogy az oltárszolgák, kik a miseáldozaton jelen valának, áldozzanak és ezt az apostolok rendeletének állította. Sokáig megvolt az egyházban azon szokás is, hogy a pap a miseáldozat végeztével, miután az oltáriszentséget magához vette, a jelenvolt
