és tökéletesen meggyőződve kell lennie: teljes joggal lőn mégis rendelve, hogy külön két átváltoztatás történjék. Először azért, hogy az Úr kínszenvedése, melyben a vér a testtől elvált, jobban kifejeztessék, a miért az átváltoztatásban a vér kiontásáról emlékezünk. Azután igen illő volt, hogy, mivel a szentséggel lelkünket kell táplálnunk, az étel és ital alakjában rendeltessék, melyek, tudvalevőleg a test teljes táplálékát képezik.
XXXIV. Krisztus mind a két színnek minden részecskéjében jelen van egészen.
De azt sem kell mellőzni, hogy nemcsak mind a két szin alatt, hanem mind a két szin minden részecskéjében Krisztus egészen jelen van. Mert sz. Ágoston igy ír:[1] „Mindegyik veszi Krisztus Urunkat és mindenik részecskében egészen van; nem is fogyatkozik meg egyesek által, hanem egészen adja magát mindegyiknek”. Es ezt azontölül az evangélistákból is könnyű következtetni. Mert nem kell hinni, hogy minden egyes kenyér darabot a szavak külön alakjával áldott meg az Ur, hanem ugyanazzal egyszerre az egész kenyeret, mely a szent titkok végzésére és az apostolok közti kiosztásra szükséges volt; a mi, hogy a kehelylyel történt, kitetszik ama szavaiból:[2] „Vegyétek és oszszátok el magatok között”. Az eddig előadottaknak az a czélja, hogy mutassák meg a lelkipásztorok, hogy az oltáriszentség Krisztus valóságos testét és vérét foglalja magában.
XXXV. Az átváltoztatás után e szentség anyagának lényegéből semmi sem marad fön.
Ezek utam a miről második helyen kell szólni, azt is tanitsák, hogy a kenyér és bor lényege e szentségben az átváltoztatás után nem marad fönn. Ez pedig, ámbár méltán legnagyobb csodálkozást kelthet: mégis azzal, a mit élőbb kimutattunk, szükségkép összefüggésben van. Ha ugyanis az átváltoztatás után a kenyér és bor színében Krisztus valóságos teste van, szükségképen következik, hogy ez, mivel ott előbb nem volt, vagy helyváltoztatás, vagy teremtés, vagy más dolognak azzá való átváltozása által történt. Már pedig világos, hogy az lehetetlen, hogy
