igaz és saját lényege és neve; ámde senkinek sem szabad magán tekintélylyel vagy inkább vakmerőséggel egyháza dicséretes szokását megváltoztatni. S ezt tenni annál kevésbé van megengedve a latin szertartásu papoknak, kiknek azonfölül a római pápák[1] megparancsolták, hogy csak kovásztalannal végezzék a szent titkokat. És ezt kifejteni a szentség egyik anyagáról elég; de azt még meg kell jegyezni, hogy nincs meghatározva, mennyi anyagot kell e szentség létesítéséhez használni, minthogy azok számát sem lehet pontosan meghatározni, kiknek vagy lehet, vagy kell részesülniük e szent titokban.
XV. Mily anyagot kell használni az Ur vérévé való átváltoztatásra?
Hátra van, hogy e szentség másik anyagáról és eleméről szóljunk. Ez pedig a szőlőből sajtolt bor, melyhez kevés viz vegyittetik. Mert, hogy bort használt az Ur Üdvözítő e szentség szerzésében, a kath. egyház mindig tanította, minthogy maga mondta:[2] „Már nem iszom e szőlőtermésből az napig”. E helyre vonatkozólag aranyszáju sz. János azt mondja:[3] „a szőlőtermésből”, úgymond, „mely bizonyára bort, nem vizet hozott létre”, hogy már mintegy előre megczáfolja azok tévelyét, a kik azt vélték, hogy e titokban csak vizet kell használni.
XVI. E szentségben a bort vízzel kell vegyíteni.
Vizet pedig Isten egyháza a borhoz mindig vegyitett; először mivel mind a zsinatok tekintélye, mind sz. Cyprián[4] bizonyítéka erősíti, hogy igy tett Krisztus Urunk; azután, mivel e vegyítés az ő oldalából kifolyó vérnek és víznek emlékét újítja fel. Végre, mivel a viz[5] mint a Titkos Jelenések könyvében olvassuk, a népet jelenti, azért a borral vegyített viz a, hivő népnek Krisztussal, a fővel való összeköttetését ábrázolja. És ezt az apostoli hagyományból mindig megtartotta az anyaszentegyház.
XVII. Föltétlenül nem szükséges vizet használni, és a viz mennyisége kisebb legyen, mint a boré.
De ámbár a víz hozzávegyitésének oly fontos okai vannak,
