XLIV. Valamint a bűn, ugy a bűn büntetése is elengedtetik.
Továbbá a keresztségben nemcsak a bűnök bocsáttatnak meg, hanem a bűnök és gonoszságok minden büntetéseit is kegyelmesen elengedi az Isten. Mert ámbár minden szentséggel közös az, hogy általuk Krisztus Urunk kínszenvedésének érdeme közöltetik: mindazáltal egyedül a keresztségről mondotta az apostol,[1] hogy mi általa Krisztussal halunk meg és temettetünk el; s azért az egyház is mindig tanította, hogy a szentség legnagyobb sérelme nélkül nem történhetik meg az, hogy arra, a ki a keresztségben ki fog engesztelődni, oly jámbor cselekedetek szabassanak, melyeket a szent atyák szokott néven elégtételi cselekményeknek hívtak. S nem is ellenkeznek az itt mondottak az ősrégi egyház ama szokásával, mely hajdan a zsidóknak, midőn megkeresztelteitek, meghagyta, hogy negyven napig szünet nélkül böjtöljenek. Mert e rendelet nem tartozott az elégtételhez, hanem, a kik a szentséget felvették, ez által arra intettek, hogy a szentség méltósága iránti tiszteletből egy ideig szünet nélkül böjt és imádságra szenteljék magokat.
XLV. Az újonnan megkeresztelt nem szabadul meg a polgári büntetésektől.
De ámbár bizonyosnak kell tartanunk, hogy a keresztségben a bűnök büntetései elengedtetnek: mindazáltal azon büntetésektől. melyeket valamely nagy bűntény miatt polgári ítélet következtében kell kiállania, senki sem szabadul meg, oly formán, hogy a halálra méltó a keresztség által a törvényszabta büntetéstől fel volna mentve; jóllehet igen dicsérendő lenne azon fejedelmek vallásos kegyelete, kik azon büntetést is megbocsátnák és elengednék a gonosztevőknek, hogy Isten dicsősége az ő szentségeiben annál inkább tündököljék.
XLVI. A keresztségben az ez élet utáni büntetések is elengedtetnek.
Ezen kívül a keresztség ez életet követő mindazon büntetésektől való megszabadulást is eszközli, melyek az eredeti bűnt
- ↑ Rom. 6, 3.
