testnek nem akármely részét, hanem különösen a főt, melyben mind a belső, mind a külső érzékek működnek, kell leönteni, és az, a ki keresztel, a szentség szavait, melyek az alakot képezik, nem a leöntés előtt vagy után, hanem leöntés közben mondja ki. Ezek megmagyarázása után szükséges azonfelül tanítani és a hívek emlékezetébe hozni, hogy a keresztig, valamint a többi szentségek is, Krisztus Urunktól rendeltetett.
XX. Valljon Krisztus a keresztséget szenvedése előtt vagy után rendelte-e?
A lelkipásztorok azt is gyakran kifejtsék és tanítsák, hogy a keresztségre nézve két különböző időt kell megjegyezni: az egyiket, midőn azt Üdvözítőnk rendelte, a másikat, midőn annak fölvétele parancsoltatok. A mi már az elsőt illeti: tudjuk, hogy e szentséget az Ur akkor rendelte, midőn Jánostól megkereszteltetvén, a víznek megszentelő erőt adott. Mert nazianzi sz. Gergely[1] és sz. Ágoston[2] bizonyítják, hogy a víznek, ujjászületési erő adatott akkor a szellemi vagyis örök életre. És emez más helyen igy ir:[3] „Mióta Krisztus a vízbe mártatott, azóta a víz minden vétket lemos”. És másutt:[4] „Megkereszteltetik az Ur, nem szorulván megtisztulásra, hanem tiszta testének érintése által megtisztítván a vizet, hogy tisztitó erővel bírjon”. És erre nézve legnagyobb érvül az szolgálhatott, hogy akkor a Sz. Háromság, kinek nevében a keresztség kiszolgáltatik, istenségének jelenlétét nyilvánította. Mert az Atyának szava[5] hallatszott, a Fiu személye jelen volt, és a Szentlélek galamb képében alászállott; azonfölül megnyílt az ég, hova a keresztség által azóta eljuthatunk. Hogy miként adott az Ur a víznek oly nagy és oly isteni erőt, ezt emberi elménkkel fel nem foghatjuk. Azt azonban eléggé megérthetjük, hogy az Ur felvevőn a keresztséget, az ő legszentebb és legtisztább testének érintése által a vizet a keresztség üdvös használatára megszentelte; mindazáltal hinnünk kell, hogy e szentség, habár a szenvedés előtt rendeltetett, mégis a szenvedéstől, mely Krisztus minden cselekedetének mintegy czélja volt, vette erejét és hatását.
