s bizonyos értelemben veszedelmesebb, mint volt bármikor a szláv kérdés.
Megmondom, miért.
Azért, mert a szláv kérdés, mióta Oroszország a béke-politika ösvényére lépett, s az újabban keletkezett kisebb balkán-államok között egész erővel feltámadt a hatalmi aspirácziókból folyó antagonizmus érzete: legnagyobbrészt elvesztette külföldi támasztékait A román kérdés ellenben épen ezen időszakban talált igen jelentékeny külső támpontokra a román királyságban.
Továbbá azért, mert a szláv kérdéssel szemben a magyar nemzet mindig igen erős védvárakkal rendelkezett, s rendelkezik ma is; és pedig a katholikus szlávokkal szemben a hazafias magyar főpapokban, az ágostai evangélikus szlávokkal szemben pedig az egyházkerületi gyűlésekben és az egyetemes conventben, melyek már is hervadhatlan érdemeket szereztek maguknak a magyar nemzeti állam védelmében folytatott férfias küzdelmeikkel.
Ezekkel ellentétben a román főpapok, ha kineveztetésük előtt mutatnak is némi jóindulatot a magyar állam érdeke iránt, hivataluk elfoglalása után rendszerint nem képesek emanczipálni magukat a rossz indulatú vezetők nyomása alól; a román egyházi gyülekezetekben pedig a magyar nemzetnek nincsenek barátai, csak esküdt ellenségei.
És ez még nem minden.
Szerintem nem vonható kétségbe az sem, hogy a román fészkelődések nemcsak minket magyarokat érdekelnek, de fenyegetik magát az 1867-iki dualismust) — ebben tehát egyszersmind Ausztriát és a Habsburg
