A Tisza Kálmán (nagyváradi beszámoló-beszéd) tapasztalása szerint a nemzetiségi zavaroknak 1868 után hosszú ideig a horvátországi izgatások voltak a fészkei; innen merítették a biztatást a többi nemzetiségek a mozgalmakra.
Mióta azonban a nemzet a horvátokkal szemben erejét egyszer megmutatta, de különösen mióta a mostani bán áll az ügyek élén, Horvátország a leghívebb alkatrészévé vált a Szent-István koronájának.
Ma tehát nincs nagyobb veszély a nemzetiségi kérdésben, mint volt akkor, midőn a horvátok is elégedetlenkedtek.
Addig, míg a Deákpárt tömören és erősen állott, igen csendesek voltak a nemzetiségek; a mint azonban Andrássy eltávozása és Deák betegsége folytán a párt gyengülni és bomlani kezdett: rögtön növekedtek a mozgalmak, melyeket egyelőre az 1875-iki fuzió sem volt képes megszüntetni, mert ezt a nemzetiségek egyelőre csak ideiglenes jellegű átmeneti alakulásnak tekintették. Ezen időre esett a keleti kérdés előtérbe helyezkedése is, mely különösen a szerbek között idézett elő nagyobb méretű mozgalmakat. Bátoritó hatással volt a nemzetiségi törekvésekre az államnak hosszas időn át elhuzódott kedvezőtlen pénzügyi helyzete is.
A mi magát a román kérdést illeti: ezt Tisza Kálmán (delegáczióban tett nyilatkozat) inkább a belpolitika kérdésének tartja és csak sajnálhatja, hogy annak túlzott jelentőséget tulajdonítanak ; mert ezzel kívül azon alaptalan véleményt kelthetik fel, mintha az ügy komoly aggodalmakkal töltene el bennünket.
A bajok orvoslásának módjai tekintetében —
