irányban, hogy lehetetlenné válljék, miszerint itt az országban bárki bármilyen körülmények között, az egységes államnak tekintélyét, törvényeit és alkotmányait csak egy perczig is kétségbe vonja. (Dévai felköszöntő.)
Wekerle Sándor miniszterelnök (aug. 6-iki beszámoló beszéd) nemzetiségi kérdést ingenere nem ismer, »(viharos éljenzés, tetszés, helyeslés)«. Persze Nagybányán. Azon kivánalom — folytatja a miniszterelnök — hogy Magyarországon nyelvterületek létesittessenek, a múlt század utolsó negyedében megindult általános nemzeti mozgalmakban gyökerezik. Találkoztunk vele a hatvanas években, nevezetesen 1866-ban a feliratnál, 1868-ban a nemzeti egyenjogúságról szóló t.-czikk megalkotásánál és az 1881-iki nagyszebeni határozatban. A kerdés tehát nem új. Ujak benne csak a Romániából eredő ápolás és a magyar nemzet Európa előtti megvádolásának mozzanatai.
Erőszakos magyarosítással gyanúsítanak minket — mondja tovább a miniszterelnök — midőn nem cselekedtünk egyebet, minthogy a magyar nyelvnek, mint állami nyelvnek megtanulhatását mindenkire nézve lehetővé tettük. Hátha csakugyan igaz ez a vád, miért nem mutatnak nekünk legalább egyetlenegy erőszakkal elmagyarositott románt abból a nagy románságból ?
A törvényellenes cselekedetek megakadályozására és megtorlására — a miniszterelnök szerint— eddigelé minden megtörtént, a mi csak lehető volt. Nevezetesen rendőri intézkedések tétettek a köznyugalom biztositására; a szebeni választói értekezlet bizottsága feloszlattatok, mert nem voltak alapszabályai
