képviselőház körén kívül is nyilvános kifejezésre jutott, mielőtt a törvény értékének a gyakorlati alkalmazásban való kipróbálása jóformán meg is kisértethetett volna.
És ez igen természetes volt, mert a nemzetiségek 1848-tól kezdve, — mint bő alkalmunk volt meggyőződni — mindig nyelvterületek alakítását s azok körében nyelvüknek korlátlan használatát, egyszóval ki^ fejezve a magyar nemzeti államnak szövetséges állammá való átváltoztatását követelték és követelik ma is.
Ezen felfogásuk mindazonáltal egy perczre sem akadályozta meg tisztelt polgártársainkat abban, hogy részükről is egész mértékben élvezetébe ne lépjenek mindazon szabadságoknak, jogoknak és intézményeknek, melyeket mindnyájunk számára az 1848-iki törvényhozás létesített s az 1865—8-iki törvényhozás tovább fejlesztett.
Élvezetébe léptek különösen a vallásszabadságnak és az egyházi önkormányzatnak, az iskolai és tanítási szabadságnak, a sajtó - szabadságnak s az egyesülési és gyülekezési szabadságnak.
Mindezen üdvös institucziókat azonban nem a közös haza érdekeinek előmozdítására, hanem csak arra használták fel, hogy felfegyverezzék magukat azok ellen, kiknek azokat köszönhetik.
Az előnyöket elvitték, a kötelességeket érintetlenül ott felejtették.
Társas életben, egyházban, iskolában, sajtóban, egyletekben — el egészen az inkább kozmopolitisztikus természetű gazdasági egyletekig és pénzintézetekig, mindenütt kizárólag nemzetiségi alapokon szervezkedtek.
