talanság, a békétlenség és az állandó zűrzavar gonosz szellemei ütnének tanyát Európa keleti vidékein. És mindez bekövetkeznék a nélkül, hogy még csak távoli kilátás is lehetne arra, hogy a mai Ausztria-Magyarország helyén valamikor ismét egy nagyobb és erőteljesebb állam alakulhasson.
Ilyen tervet tehát nem a jóbarát kínálhat oda barátjának, hanem csakis az ellenség saját gyűlölt ellenfelének.
Nem uraim, erre a térre nem mehetünk rá, mert ezen lépésnek horderejét előre kiszámítani teljes lehetetlenség : a nemzetek, a népek sorsával pedig — mint önök igen helyesen mondják — könnyelmű játékot űzni nemcsak hiba, de a szónak legszigorúbb értelmében megbocsáthatlan bün lenne.
Nem marad más hátra tehát, minthogy önök feladva eddigi helytelen és reménytelen politikájukat és követve a Corvinok és Zrínyiek dicső példáját igyekezzenek áspiráczióikkal a magyar nemzeti állam körén belül maradni és elhelyezkedni.
Véleményem szerint ez a lépés annyira »conditio síne qua non« -ja a békés kiegyenlítésnek, hogy annak megtétele nélkül részünkről még csak tárgyalásokba sem bocsátkozhatunk önökkel.
Az erre következő további lépést képezné, hogy mindkét részről kölcsönösen felejtsük el mindazt, a mi közöttünk az 1848-iki május 14-én innen történt.
Álljunk rá a szabadság és egyenlőség elveire épített 1848-iki magyar alkotmány szikla talapzatára, s ennek megfelelőleg alakítsuk át és építsük ki összes állami intézményeinket.
