Ezzel kapcsolatban nem mellőzhetem hallgatással, hogy az előfordult tisztán »nemzetiségi« sérelmek keletkezéséhez nagy részben a románok fennebb vázolt tapintatlan, hogy ne mondjam illoyális magatartása szolgáltatta a tulajdonképpeni kiindulási pontokat.
A román nemzetiségi sérelmek között az is gyakran fel szokott emlittetni, hogy a románok nem nyerhetnek létszámarányos alkalmazást a hivatalokban, s e miatt a magyar-román intelligencziának egy jelentékeny kontingense oda van kényszeritve, hogy hazáját elhagyva, Romániában keresse és találja fel megélhetésének feltételeit. Ratiu dr.-nak egy közelebbi nyilatkozata szerint, az ily módon alakult romániai magyar-román emigráczió létszáma tulhaladja a 20—24.000 lelket. (Jancsó dr. már 40.000-ről is hallott említést tétetni, de igen 15.000-ről, és igen 8000-ről is.)
Nem akarom kétségbe vonni a Ratiu ur adatainak helyességét, csak azt jegyzem meg, hogy a román értelmiség ezen kivándorlása — ha nem is lenne oly nagyméretű — reánk nézve sajnos intellektuális értékcsökkenést jelent ugyan, de Romániára nézve talán egy kissé sok is a jóból.
Mert azt még Romániánál erősebb államok sem igen bírják megemészteni sokáig, hogy állandóan két állam termelje számukra a rájuk nézve ugyan hasznos, de mindig kenyeret kérő — alkalmazást váró intelligencziát.
És ezenkivül még más káros következményei is lehetnek a sűrű inváziónak.
Az emigráns ember kedélye, a mint tudjuk, rendszerint keserű szokott lenni.
